Elképzeled a terhességed, a szülést... és a csodás pillanatot amikor a kezedben tarthatod a babád...aztán ez a csodás képzet szörnyű valósággá válik.
Június.11.
Terhesség: 32 hét + 2 nap
A főiskolán túl voltam életem második vizsgaidőszakán, első évemet sikeresen teljesítettem. 2 hete abbahagytam a munkát, táppénzen voltam már. Úgy gondoltam pihenés vár rám, boldog készülődés. 1 hete voltunk szülőszobán, megnézni, hol - hogyan fogok szülni, minden a legnagyobb rendben volt.
Szerda este (Jún.11.) furcsa érzés kerített hatalmába. Borzasztó meleg volt napok óta, 35 fok körüli hőmérséklet, kisfiam nem volt mozgékony 1,5 napja. Reggel -délben -este volt egy kis mocorgás, egyébként meg korábbi napokban a vesémet, egyéb szerveimet használta állandó jelleggel focilabdának. Nem aludtam túl jól a meleg és gondolataim miatt.
Csütörtök reggel (Jún.12.) igazán megijedtem, mert semmi aktivitást nem éreztem már. Kezdtem aggódni, felhívtam az orvosomat, azt mondta menjek be hozzá, abba a kórházba ahol éppen rendel, megnéz. (2 kórházban és 1 sztk-ban is rendelt)
UH-n nem látott különösebb problémát, azt mondta azért menjek el egy CTG-re.
SZTK-ba telefonált, hogy menni fogok. Kb. fél óra múlva ott is voltam, azonnal fogadtak. CTG - n volt 2-3 nagyobb kiugrás 20 p alatt.
Dél körül, telefonáltam az orvosnak elmondtam neki az eredményt. Abba maradtunk, ha 15:00 felé sincs mozgolódás, akkor menjek be abba a kórházba ahol a szülést is tervezzük.
Én csináltam 3 óráig mindent... csokit ettem, kávét, colát ittam, bébibogyó meg se mozdult.
Anyósom negyed 4 körül bevitt a kórházba, volt nálam zsepi, telefon és egy üveg víz, semmi más. Gondoltam csak egy újabb vizsgálat lesz, és utána haza megyek...
Nővérke már várt, rögtön feltett CTG-re. 10 perc múlva a nővér kérdezi: "Miért nem nyomta a gombot?" - Mert nem volt mozgás...Néz rám kérdően. Mondtam neki - Ezért vagyok itt!
Kicsit megrázta a hasam... elment. Újabb 10 perc múlva egy orvossal jött vissza. A helyzet változatlan volt. Közölték velem akkor felmegyünk szülőszobára. Teljesen véletlen abba a szobába kerültem, amit kinéztem magamnak, a múlt héten. Ultrahang, majd, leültettek egy fotelba a CTG-vel. Jött egy nővér, még egy, meg még egy, egy orvos, jött még egy. Tanakodtak, kérdezősködtek…
FELKÉSZÜLÉS
16.00 körül megkaptam a tüdőérlelőt. Azt mondták, valószínűleg idő előtt fog megérkezni a kisfiam. Felkészítik rá őt, ha megérkezik akkor könnyebb legyen a légzése. ...Gondoltam rendben, tudják mit csinálnak... Nem aggódtam. CTG -n semmi kiugrás, hegyecske, már-már lassan egyenes vonalba ment át.
17.00 Megjelenik egy orvos: SZÜLÜNK! Mondom - Nem! Ennek nincs itt az ideje, semmim nincs itt, és senki nincs itt, és van még hátra majdnem 2 hónap!
Egyre csak romlanak az életjelek, a fogadott orvosom úton van már hívták.
Riasztottam a családot, apukát is ugrasztottam munkahelyéről azonnal jöjjön.
17.35 Nővérke ránézett CTG-re, kirohant, majd bejött utána vele kettő orvos. Nem tudnak várni a fogadott orvosomra, dugóban ül, azonnal császározni kell.
Ez volt az a pont, amikor teljesen magamon kívül kerültem. Szótlanul, csak tettem, amit mondtak. Nem értettem mi történik. Besétáltam a műtőbe, felültem egy ágyra azt mondták nem fog fájni... Hát de! Marhára fájt a spinális érzéstelenítés. Ápoló mondta az elején "Ne, hogy megmozduljak". Olyan fájdalmat éreztem melyet addig még sosem, persze, hogy megugrottam. Akkor nem gondoltam ennek milyen következményei lesznek...
Egyszer csak érzéketlen lettem deréktól lefelé, ápoló fiú felkapott a kezébe és áttett a műtő asztalra. Ott feküdtem és nem hittem el, mi történik, azt gondoltam csak álmodom. Egy kedves nővér végig a fejem mellett volt, simogatta a homlokom, kezem. Kérdezgette jól vagyok-e, elmondta éppen mi történik. Láttam még a két orvosnak a fejet, közben fel - alá mozgott a testem, egyszer csak jött egy nyomás jellegű érzés ami pillanatok múlva el is múlt...
18.25 Csend...
Az egyik orvos az előttem lévő zöld köpeny fölé emelt mozdulatlan, hófehér gombócot. "Itt van a gyönyörű kisfia!" Majd elrohant vele. Akkor nekem fel sem tűnt, hogy nem sírt a baba.
...Eltűnt mindenki, kivéve egy orvos, aki lent munkálkodott rajtam. Visszajött a simogatós nővér, kérdeztem mi a helyzet. Azt mondta, minden rendben lesz, ne aggódjak, ha vége lesz a műtétnek láthatom a kisfiamat.
A műtét végén megint eltűnt mindenki. Ha éreztem volna a lábam, felkelek és kisétálok, megnézem már mi zajlik kint. Ott feküdtem a műtő ágy mellett... láttam ám, mit hagytam ott... Nem volt túl szép látvány, mintha horror film forgatás helyszíne lett volna.
Kis idő múlva az emelgetős ápoló fiú letolt a gyerekágyas szobára. A folyosón már várt anyósom, apósom, és apa. Mindenki sírt. Én mosolyogtam és azt mondogattam "Hol van? Láttátok? Gyönyörű, én láttam." Ők csak sírtak... nem értettem mi történt. Ahogy betoltak a helyemre, az orvos és a családtagok bejöttek...
Marcell Csaba 2014.06.12.-én 18 óra 25 perckor, 2220 grammal, 44 cm-el született súlyos vérszegénységgel és oxigénhiánnyal.
KÜZDELEM
19.00 Küzdenek az életéért, újra kellett éleszteni, vért nem tudnak venni tőle mert nincs annyi, ezért kap vért is. Amint stabilizálták szólnak. Belém nyomott nyugtató miatt, nem fogtam fel még mindig mi történt. Nem is emlékszem az elkövetkezendő 1,5 órára...
Megjelent az orvos, megnyugtatott minket, Marcinak stabil az állapota, viszont el kell szállítani egy másik kórházba, mert nincsenek felkészülve az ilyen súlyos állapotú korababákra, PIC osztályra szállítják. Peter Cerny Mentősök, szállítás előtt bejönnek hozzám, megnézhetjük.
21.00 körül hangzavar jött a folyosóról... Megérkezett Marcika. Óriási inkubátorban, sípoló géppel, orrából lógó csővel. Apa sírt, nővér sírt. Én mosolyogtam. Olyan boldogság fogott el. Gondolataimban: "Itt van. Milyen szép. El sem hiszem. Ő az enyém. A haja. Hát tiszta apja. De pici. Kis duci" és vitték is el. Emlék kiesés...
ELSŐ NAP
2014.06.13. -Hajnali 5 óra
Nem értettem hol vagyok. Hol a hasam!? Hol a gyerekem?! Mi ez a fájdalom?! Alig bírok megmozdulni. Nővér pulttal szemben volt a kórtermem és az ágyam. Látták, hogy magamhoz tértem. Elkezdtem sírni, tudatosult bennem mi történt, jött felém a nővér és sötétség…
Kicsit később újra keltem, már nyugodtabban. Mondták ideje felkelni...Igen ám… Felkelni!! Én nem tudtam arról, hogy a fájdalom tűrésem az egyenlő a nullával. Rettenetesen fájt mindenem, és a látvány, a heg... Ezelőtt sose volt semmilyen műtétem, sérülésem. Nos, az a spinális bemozdulásom... 4 napig görnyedve tyúklépésben mentem miatta. Na meg aztán nem beszélve a lógó hasról, vérzésről...Azon gondolkoztam, hogy miért csinálják ezt újra és újra egymás után a nők?! Ez egy nagy szívás, szenvedés az egész. - Igen az! Ha nincs veled a babád!
2014.06.13. Apától reggel 7 órakor kaptam a telefonomra egy fényképet Marciról. Lélegeztető gépre tették, mindenhonnan lógott róla valami zsinór és cső. Első pár nap kritikus volt.
Közben átkerültem a terhes osztályra a gyermekágyas szobáról, hogy ne lássam anyukákat a babájukkal. Ennek nagyon örültem, mert lelkileg ez sokat segített.
TEJES NAP
2014.06.14. Marcikával minden rendben, állapota stabil, várni kell. Megnyugodtam, feldolgoztam a történteket, már amennyire lehetett...
A kórházi ágyban feküdtem, rejtvényt fejtettem és egyszer csak azt láttam, hogy a mellbimbóm körül a pólóm nedves lett. Kiszaladtam a mosdóba. Nagyon fájtak és feszültek a melleim, éppen hogy hozzá értem, folyt a tej. Hirtelen azt se tudtam mit csináljak. Nem elég, hogy menni nem tudok, de nem csak lent szivárgok, hanem már fent is... Telefonáltam, pár óra múlva, már a mellszívó bent is volt nálam a kórházban. Onnantól kezdve 3 óránként fejtem a tejet.
NAGY TALÁLKOZÁS
2014.06.15.-én még kórházban voltam, saját felelősségemre elhagyhattam a és meglátogathattam Marcit. 3 nap után láthattam újra az újszülött gyermekemet. Bókay klinika PIC Intenzív osztályára került. Apuka jött velem, ő már "rutinosan" mozgott az intenzíven, elmondta ő is, nővérek és orvosok is mi a protokoll. Beléptem, csend és sípoló gépek, ici pici babák mindenhol aggódó szülök mellettük. Ici pici babákat úgy kell elképzelni, hogy 1 -2 tenyérben elférnek az egész testükkel.
Aztán megpillantottam őt... Édesem... 1900 gramm volt, nem is hasonlított a pár nappal azelőtti kisbabára, akit láttam.
KIS BOLDOGSÁG
3. napja tartották altatásban Marcit, lehűtötték a kis testét 33 fokra. A hűtésre azért, volt szükség, hogy növeljék az életesélyeit, esetleges agykárosodás regenerálódni tudjon.
Ott feküdt és nem csinált semmi, a légzésen kívül. Mint egy játék baba olyan volt, akit csak simogatni lehetett. Ahogy megláttam nagyjából abban a pillanatban elfelejtettem minden fájdalmam és bajom. Rá tudtam csak koncentrálni, beszéltem hozzá, énekeltünk neki.
Ahogy elhagytam a PCI osztályt a fájdalmaim visszatértek, Marci hazatéréséig így ment.
Körülbelül 5 nap után elérkezett egy újabb kritikus pont. Elkezdték felmelegíteni, majd felébreszteni, szerencsére minden rendben ment. 1 hetesen kezemben tarthattam a kisfimat. Annyira picike volt, apró és törékeny.
Kérdeztem mivel tudok segíteni Marcin. Azt mondták anyatej, azaz ő "gyógyszere" ha elkezd táplálkozni. Mindennap a kórházban tartózkodása alatt, délelőttől estig vele voltam.
1,5 hetesen Marcus 5 ml tejjel kezdte el a táplálkozást cumisüvegből, viszont abba is elaludt. Mondtam neki így nem leszünk jók, mert a fagyasztónak kapacitása véges, és szerencsére rengeteg tejem volt.
Szépen fokozatosan elkezdett megerősödni, kikerült az intenzívről, jöttek sorra a vizsgálatok kontrollok. Összesen 2x kapott vért, MRI, neurológia, vérvétel... Mindennap izgultunk valamilyen vizsgálati eredmény miatt és, hogy ne kerüljön vissza az intenzívre, ne hogy agyvérzést kapjon vagy más komplikáció adódjon.
HAZATÉRÉS
Marcival július 25.-ére voltam kiírva, július első hetében már otthon voltunk. Azt mondták az orvosok, képes lesz önálló életre, de tanulásban, egyensúlyban lesznek nehézségei.
Csoda, hogy nem történt nagyobb agykárosodás,
Csoda, hogy nem kapott agyvérzést,
Csoda, hogy 1 hónap alatt összeszedte magát,
Csoda, hogy én is itt lehetek.
A probléma kiváltó oka ismertelen, maga gond a köldökzsinór keringéssel volt. Mivel a latin neve kiejthetetlen, magyarra lefordítva: A köldökzsinóron keresztül Marci vére az én vérkeringésmbe áramlott át, azért született súlyos vérszegénységgel, ami az oxigénhányt is okozta.
Születése után 2,5 héttel sem tudták megmondani, mi történt, hogy lehetséges szinte tökéletes terhességből egy ilyen születés. Dr. Szabó Miklós a Bókay Klinika PIC osztályvezetője leültetett, vért vett tőlem. Azt mondta már csak erre tudnak gondolni… és Marci vérét kimutatták az én véremben. Szerencse, hogy a vércsoportunk megegyezett.
JELEN
8 éves nagyfiú már. Oxigénhiány miatt, agykárosodás minimálisan történt. Diagnózisai: ADHD és Nem meghatározott pervazív fejlődési zavar. Szemüveges, fogszabályzós, bokasüllyedése van, fáradékony, izomhypotoniája volt és van, egyensúly problémák, finommotorika elmaradás, reggeli-vacsora májkrém vagy sajtkrém semmi más… Ezek legyenek a legkevesebb gondjaink. Folyamatosan kapja a fejlesztéseket, sportol - heti 3 x úszik. Nem egyszerű az életünk, sok a küzdelem most is, viszont nagyon okos és egy szeretet bomba.
