Rohr Linda - Koraanyu naplója

 

A világon minden tízedik baba koraszülött vagyis a 37. gesztációs hét előtt születik. Sosem hittem, hogy mi is egy, illetve ikrekkel kettő, leszünk közülük. Meggyőződésem volt, hogy időben és természetes úton fogok szülni. Mindent meg is tettem ennek érdekében: egészséges táplálkozás, stresszmentes életmód és az elérhető legjobb orvosi ellátás. Ám az esetek harmadában nem lehet meghatározni a koraszülés okát vagy okait. Nálunk sem lehetett. Csak együtt kell vele élni, végig kell csinálni és szó nélkül bele kell állni, mint egy jól irányzott, igazságtalan pofonba. Csak úgy van, csak megtörténik.

2014.11.20. - Első nap a szülőszobán. Tegnap a 4D-s babamozin megállapították, hogy B baba áramlása nem jó, sőt, határozottan rossz. Azonnal menjünk kórházba. Beszéltem a szülésszel telefonon, azt mondta inkább ma reggel jöjjünk be, mert csak délelőtt van a kórházban a vizsgálathoz szükséges ultrahang. Este összepakoltunk és bejöttünk reggel. A genetikai ultrahangos megerősítette, hogy baj van és azonnal a szülőszobára küldött. Nem tudom, pontosan mekkora a baj. Bárkit kérdezek, nem ad egyértelmű választ. A genetikai UH-t végző orvos is csak annyit mondott, hogy figyelni kell és ha ez így megy tovább, akkor a terhességet meg kell szakítani. Nem volt egy kedves figura. Nem úgy, mint a szülőszobán a nővérkék. Nagyon helyesek, türelmesek, pedig nehéz egyszerre két babát CTG-zni. Eddig azt sem tudtam, mi fán terem a CTG. A babák még csak 26 hetesek. A 4D-s ultrahang szerint pedig az apjuk orrát öröklik, pedig ez az egyetlen, amit mindenképp szerettem volna elkerülni.

2014.11.21. - Második nap a szülőszobán. Ma meglátogatott egy neonatológus orvos – hölgy. Muszáj hölgynek hívnom, annyira nőies volt. Azt mondta, hogy jó lenne kihúznunk legalább még egy napig, hogy hasson a tüdőérlelő szteroid, negyvennyolc óra kell hozzá. Azt is mondta, ha ma kéne a császárt megcsinálni, akkor kb. 70%-uk van a túlélésre és 60%-uk az egészséges túlélésre. Ha még egy napot tudnánk várni, akkor már 90% a túlélés és 80% az egészséges túlélés esélye. Akárhogyan is, ezek így is, úgy is magas százalékok. Legfeljebb nem lesznek matematikusok, csak művészek a gyerkőcök – fejezte be a doktornő. Én közben azon gondolkodtam, hogy négy diplomám van, egyik mérnöki és semmire nem mentem vele, mindig művész akartam lenni. Legyenek csak művészek a lányok. De azért a biztonság kedvéért elmondom a picinek, hogy bírjon ki még egy napot és ne hagyja, hogy a köldökzsinór stop teljesen elzárja az áramlást. Ha ez sikerül, akkor nagyon sok és finom fagylaltot fogok neki venni minden nyáron. Amúgy pedig megkérdeztem, mennyi lehet az elképzelhető maximum, amit bent tölthetnek. Azt mondták az orvosok, hogy két hét. Én ki akarom várni. Ne ijesztgessenek itt negyvennyolc órákkal!

2014. 11. 25. - Negyedik nap a PIC-en. Idáig nem volt kedvem senkihez sem szólni. 22-én leállt Izabel veséje, így csak 47 órát tudtunk várni a tüdőérleléssel. A sürgősségi császármetszés életem legrosszabb élménye. Olyan volt, mint egy Forma 1-es kerékcsere. Profi, hideg, precíz és nagyon gyors. A szülész doki szerint két hét, mire eldől, hogy egy lányunk van-e vagy kettő – esetleg egy sem. Várni kell. A gyerekgyógyász, neonatológus orvosok észrevehetően finoman fogalmaznak, amikor hozzánk beszélnek, főleg ha Izabelről van szó. A köldökzsinór elzáródás miatt nagyon besűrítette a vérét és nagyon okos módon minden véráramot a szívére és agyára terelt. Hogy csinálta?! Végül mégis csak matematikus lesz. Mondanám, hogy gyönyörűek is, de a légzéssegítő maszktól nem látszik belőlük semmi. Így azt sem tudom megmondani, kinek az orrát örökölték. Várni kell.

Egyébként benyúlhatok hozzájuk, amikor csak akarok. Sőt ma lesz az első kenguruzásunk Emmával. A mellkasomra fogják tenni és ott fog pihegni két órán át. Én meg énekelhetek és mesélhetek neki, persze könyv nélkül.

Szigorúak a higiénés szabályok. A fejőszobában is steril minden, a fejéshez is be kell mosakodni. Szerencsére és a védőnőknek hála beindult az anyatej. Lesz nekik bőven. A nővérek és orvosok szólítottak életemben először édesanyának. Nagyon furcsa volt.

Jah, Emma 970 gramm és 34,5 cm, Izabel 750 gramm és 33,5 cm. Plusz személyiség, merthogy az az inkubátoron is átüt.

2014.11.30. - Mindenféléről mesélek a lányoknak. Például arról, hogy mi mindenre való a pitypang és a hópihe. Megígértem, hogy ha nagyobbak lesznek, elmegyünk együtt lányos hétvégére New Yorkba shoppingolni és színházba is a Broadwayon. Nem tudom, honnan vettem az ötletet, még sosem voltam Amerikában. Meséltem arról is, anya és apa hogyan találkoztak és milyen csodálatos dolog a szerelem és csak kicsit kell kitartaniuk ahhoz, hogy részük legyen benne. Apa azt ecsetelte nekik, milyen a naplemente és milyen a napfelkelte és hányszor fogjuk megnézni őket a Földkerekség különböző pontjain.

2014.12.02. - Ma a lányok átkerültek egy posztintenzív szobába, messzebb a nővérpulttól, de még közel ahhoz, hogy légzés leálláskor időben odaérjenek. Nagyon úgy tűnik, hogy egy kiadós fulladáshoz idő kell. Harákol a monitor. Nem sietik el a nővérek a dolgot. Odaszólnak, odamennek, inkubátort ráznak és ha még mindig semmi, akkor megmasszírozzák a hátukat. Persze kézfertőtlenítés és gumikesztyű után. Azt mondják, így tanulnak meg maguktól lélegezni. Amúgy mindenki nagyon kedves. Az első pár napban azt hittem olyan ez, mint a könyvtárban, csak halkan, meghúzva magamat közlekedjek az inkubátorok közt. De nem. Szeretik, ha hangosan köszönök és megkérdem, milyen napjuk van a lányoknak. Ez viszonylag gyakran megtörténik. Szorgosan járok két óránként fejni és napi kétszer kenguruzni. Napi egyszer Apjuk is jön, mármint kenguruzni, így most már a posztintenzív szobában nagyon romantikusan leszünk meg mi négyecskén. A lányok derűsen elvannak, egy kósza agyvérzésük sem volt, pedig állítólag az nagyon gyakori. Izabel kapott egy enyhe fertőzést, egy nap alatt túl volt rajta. A vérhígítás óta ő is egészségesnek tűnik. Bár most épp arra készítettek fel, hogy a 33. gesztációs hét eléréséig nála kiemelten fennáll a bélgyulladás, bélelhalás veszélye. Azt nem mondták, mivel és hogyan lehet ezt kezelni. Rosszat sejtek. Azt is említették, hogy az anyatej csökkenti a bajok valószínűségét. Ilyen szépen mondva. Az apjuk is kezd megnyugodni, már nem kap szívrohamot, ha felhívom, sőt néha kettőt is kicseng a telefonja.

2014.12.13. - Tegnap volt az ötödik házassági évfordulónk. Nem mertem emberek közé menni, pedig Apjuk romantikus estét szervezett. Féltem, nehogy influenzát vagy vírust kapjunk. Kezdünk kifogyni a gyerekdalokból. Az utolsó trimeszterben akartam tanulni egy párat. Most csak az a három maradt, amire gyerekkoromból emlékszem. Így Apjukkal kénytelenek voltunk Metallicára és One Republicra zendíteni kenguruzás alatt. Koramaminak lenni nem könnyű feladat. Sok fantazmagóriáról le kellett mondanom a gyerekdal tanuláson kívül. Se gyerekszoba berendezés, se bébiruha mosás és vasalás, se karácsonyi meghitt hastapizás, se pocakfotózás…

2014.12.26. - Boldog karácsonyt! Emma kiságyra került! Elérte az 1500 grammot és semmizik. Semmizni annyit tesz, hogy légkörön van. Nincs szüksége semmilyen légzéstámogatásra. Kis rucit hord és fürdethetem és takarója van és elsajátíthatja az evés tudományát, hogy minél hamarabb elhagyja a gyomorszondát. Évezredeknek tűnik az elmúlt egy hónap. A nagy légzéstámogató maszkot kis szityüre cserélte szépen, lépésről lépésre, aztán jött a légkör. Én megtanultam inkubátorban pelenkázni, sőt az Apjuk is. Hihetetlen, hogy drukkoltunk az első pár napban a szurokkakának, aztán tessék: most megállíthatatlanul jön belőlük, aminek jönnie kell. Izabel még inkubátorban vagy ahogy Apa mondja, űrhajóban van. Vannak, akik üvegpalotának hívják, végtére is hercegnők cseperednek benne. Egyre nehezebb a benti élet. Szobatársak jönnek és mennek. Nem tudja az ember, mire számíthat. Szerencsére a kiságyas korszakban már mindig itt lehetek és nézhetem őket. Lassan mesekönyvünk is lesz.

2014.12.31. - Szilveszter! Mivel a nap 24 órájában lehet kenguruzni, úgy megyünk át az újévbe, hogy mindkét lány a mellkasomon szuszog. A nővérek és orvosok is üdvözölték az ötletet. Annyira rendesek, minden nap rácsodálkozom. BÚÉK!

2015.01.06. - Izabel kiságyon. Éppen elérte az 1500 grammot, vagyis megduplázta a születési súlyát. Bélgyulladásnak se híre, se hamva. Még egy kicsit szorítok, hogy biztosan megússzuk. Most már mind a ketten kisruhában. Közelebb húztuk a kiságyakat egymáshoz, ne legyenek olyan távol egymástól. Valamelyik nap egy ágyba is tehetem majd őket. Nagyon hiányozhatnak egymásnak, hiszen a pocakban töltött 26 hét alatt egymáshoz szoktak. Emma sokszor felsírt, ha Izabelnek leállt a légzése, mintha előre szólt volna, hogy ami most jön, az nem játék. És tényleg, ahányszor Emma jelzett, mindig be kellett nyúlni Izához. Hihetetlen ez az egypetéjű iker dolog. Azt mondják, ha Iza is megtanul enni, mehetünk haza. Amilyen jól vagyunk, akár hamarabb is, minthogy a 2000 grammot elérje. Nagyon jó lenne. Minden nappal kevesebb az energiám és fogy a türelmem. Néha már-már állatiasan viselkedem. Hiába, a konstans alváshiány kicsinál. A sok fertőtlenítés miatt pedig a kezemen már nincs bőr, kilátszik a hús a bütykökön. Mindegy, értük megéri. A nővérek még mindig nagyon kedvesek, nem veszik rossz néven, hogy én egyre kevésbé. Hogy csinálják???

2015.01.11. - Ma meghalt egy baba. Nagyon pici volt, alig élt egy hetet. Láttam a szobánkból, ahogy a főorvos megmondja az anyának. Megszakadt a szívem. Közben Emma a kezemben volt és megállíthatatlanul jöttek a könnyek. Az egész PIC sötétbe burkolózott és elcsendesedett. Hosszú órákon át, míg a szülők elbúcsúztak a kicsitől, senki sem pisszent, kenguruzni sem lehetett. A nővérkék is úgy siratják, mintha sajátjuk lett volna.

2015.01.20. - Kész, vége, eltörött a mécses. Ma csak ültem az ágyon és ok nélkül zokogtam a tenyerembe. Pedig a lányokkal minden rendben, Izabelnek több időre van szüksége az evéshez. Emma már rég lejött a monitorról, csak légzésfigyelője van, olyan, amilyen otthon is várja.

2015.01.30. - Irány haza! Délután hazajöttünk. Életem leghosszabb autóútja volt, nemcsak a szokásos budapesti dugó miatt. Folyamatosan azt figyeltem, lélegeznek-e. Olyan sápadtnak tűntek napfényben. Ennyi volt. 2 nap szülőszobán, 70 nap PIC-en. Az influenza szezon miatt pedig legalább egy hónap házi karantén vár ránk.

2015.02.13. - Ma rám tört: hiányzik a PIC! Nem azért, mert ott annyian és annyit segítettek, pedig de. És nem is azért vagy nemcsak azért, mert a Honvédkórházban töltött idő életünknek, mint család, legbensőségesebb időszaka volt, hanem kifejezetten azért hiányzik, mert sallangmentes volt. Úgy hiszem, amikor a dans macabrét az ember szeme előtt járják, az vagy pánikot kelt, vagy megvilágítja az élet valódiságát.

2015.06.23. - Senki nem mondta, hogy azért küzdöttünk ennyit, hogy elkezdhessük a valódi strapát. Isten hozott állandó pelenkázás, helló neked másfélórás etetés, örülök neked éjszakai műszak - duplán! Semmire sincs időm, még mindig három dalból áll a repertoár.

2015.11.10. - Majdnem egy év telt el. Rengeteg kontroll, rengeteg vizsgálat. Minden hónapra jutott belőlük. A lányok pedig teljesen egészségesek, még a szemük is tökéletes. Amikor anno a PIC-en el-elkottyantották, hogy Izabelhez csak lutriból tolták át az inkubátort, hátha életben marad, akkor még hittük is, meg nem is, hogy a dolgok rendben lesznek. Ma pedig mindent a korrigált koruknak megfelelően csinálnak, sőt. Mi meg minden új attrakciójuknak úgy örülünk, mintha a nappaliban szivárványszínű unikornisok csillámport szórnának szét.



Rohr Linda - Koraanyu naplója