• Melletted a Helyem - Egyesület a koraszülött ellátásért

PICi hősökért a BMC-ben - Koncert a Koraszülöttek Világnapja alkalmából

November 13-án, vasárnap délután 17 órakor különleges, meghitt koncertre került sor a Budapest Music Centerben. A Melletted a helyem Egyesület a legkisebb hősök, a koraszülött babák, az Ő szüleik, családjuk és az Őket segítő orvosok, fejlesztők, ápolók tiszteletére szervezett hangversenyt a Koraszülöttek Világnapja alkalmából, a tisztelet, a hála és az összefogás jegyében.

A koncerten Csajkovszkij-, Bach- és Puccini-műveket hallhatunk a Nemzeti Filharmonikusok Grazioso Kamarazenekara tolmácsolásában, Bangó Adrienne megható előadásában. Fullajtár Andrea színművész egy korababa megszületésének történetét keltette életre, aki nemcsak művészként, de érintett édesanyaként is lépett a színpadra.
 

Dr. Nádor Csaba, a koncert szervezője, a Mellettem a helyed Egyesület elnöke, a Honvédkórház Koraszülött Osztályának vezetője és a korababákért folytatott „harc” egyik vezéralakja így fogalmazott: „Magyarországon a koraszülés népbetegség. Minden tizedik újszülött idő előtt jön világra. A koncerttel azokra a PICi hősökre szeretnénk felhívni a figyelmet, akiknek már életük kezdetén komoly harcot kell vívniuk az életben maradásért.”
 

Köszönjük mindenkinek, aki részvételével támogatta egyesületünk célkitűzéseit. Várunk továbbra is minden érdeklődőt a Koraszülöttek Világnapján,  november 17-én 16 órakor a PICi utazás című szimpátiasétára a Lánchídon (gyülekező az MTA előtt), hogy hidat képezzünk az érintettek és a segítők között.