A kisfiam - a szakirodalom besorolása szerint "enyhe, kései, érett" koraszülött - 35 hét 3 napra született 2110 grammal, mivel az utolsó időben nem fejlődött megfelelően a méhen belül - retardált - és 0,8 vércukor szinttel született, születése után egy gyors megcsodálást követően azonnal elvitték és 8 napig élveztük a SOTE II. PIC részlegének szeretetét. 2013 őszén még nem állt a családbarát jelző a II. Női PIC előtt.
Átmeneti helyre költöztek (Tömő utca), bármennyire is kedvesek és szoptatás-/kenguruzáspárti volt a személyzet jelentős része, a részleg (elrendezés, zsúfoltság) körülményei miatt nem nagyon volt erre lehetőség. 2 naposan kaptam először kezemben a fiamat, akkor tettem mellre (maximálisan segítettek, hiszen semmi gyakorlattal nem rendelkeztem első gyermek révén, csak rengeteg olvasmányélménnyel) igyekezett/igyekeztünk, de nyilván a 30 perc látogatási idők és a kényelmetlen körülmények egyikünket sem tett gyakorlottá.
Miután a súlygyarapodás volt a kikerülés mércéje, cumisüvegből tápláltam/tápláltuk a kórházi napok alatt több-kevesebb sikerrel. A 8 nap alatt még talán kétszer tettünk kísérletet a mellből táplálásra, de a fentiek miatt maradt a cumisüveg, néhány alkalommal a szonda.
Teljesen evidens volt számomra, hogy bár nem voltunk együtt, 3 óránként kelek és fejem a tejem, saját olvasmányaimból és a kórházi személyzet ajánlása alapján is egyértelmű volt, hogy a legtöbb, amit a személyes jelenlétemen/szeretetemen túl tehetek (napi ötször 30 perc), az az anyatej adása. A szobatársammal igen erős párt alkottunk ebben is, nagyon sokat segített, hogy nem vagyok egyedül. A súlyhoz kiszámították a mindig aktuális adagot, a látogatások alkalmával megpróbáltam többet fejni, hogy a hajnali etetésekre is maradjon az anyatejemből. A személyzet örült a tejnek, mindig sok folyadékbevitelt és pihenést javasolt az anyukáknak.
8 nap PIC + 3 nap csecsemő osztály után 2210 grammal elhagytuk a kórházat. Nem mertem a kórházban szoptatni, féltem, hogy mellből nem fogja meginni az "adagját" és nem jutunk haza. Ebben nem igazán kaptam segítséget a személyzettől. A napi nyolcszori fejés nagyon hosszadalmas és megerőltető volt, napi 8 órában csak fejtem a kézi mellszívómmal, időnként mehettem a kórház profi gépére is, ami nagy segítséget és könnyebbséget jelentett.
Hazatérésünk másnapján megfogadtam, hogy befejezem a kínlódást, bíztam kisfiamban és magamban (illetve elég elrettentő volt a 11 nap tapasztalata - persze akkor még nem voltam tisztában, hogy a még korábban született babák édesanyjai hosszú hónapokig ezt teszik) és onnantól kezdve egymásra találtunk, szépen megtanulta 12 naposan és 20 hós koráig abba sem hagyta (magától választotta el magát fokozatosan).
A gyerekorvos, a védőnő és a szakirodalom böngészésének eredményeképpen egymásra találtunk.
Bár nagyon szerettem volna megélni a szülés utáni első alkalmat, az ún. aranyórát, mégis örülök, hogy kis súlya (persze ez is relatív egy extrém vagy egy "normál" korababa súlyához képest) és némi csúszás ellenére sikerrel jártunk.
Érzelmileg nagyon sokat adott nekem/nekünk a szoptatással töltött időszak. 16 hónapos koráig nem volt beteg (felsőlégúti megbetegedés).
Rákóczi Orsolya