Amire észbe kaptam a lombik után, hogy végre gyönyörű kismama vagyok, addigra a babámnak más tervei lettek. A 29. hétben egy óriási rúgás után, amit a kisfiam produkált, megrepedt a magzatburok és folyamatos magzatvíz szivárgás mellett feküdtem 5 napot a vajúdóban. Az ember pillanatok alatt egy idegen kórházban, idegen orvosok, nővérek között találja magát, ahol egy szót sem ért. Soha nem láttam koraszülött babát, sőt semmi ezzel kapcsolatos dologról nem hallottam. Hogy kerültem ebbe a támogatói csoportba?
Amíg a kórházban voltam, csak a babámnak, a fejlődésének, gyarapodásának és a feladatoknak éltem. Aztán ahogy az utógondozást egyből elkezdtük, és lett egy szabad órám cikket vagy bejegyzést olvasni, akkor láttam, hogy mennyire szerencsés voltam a 24 órás családbarát ellátás közepén, és szomorúan láttam, hogy sok helyen ez még nem él. Hálás voltam az utógondozásért, az RSV oltásér, és ahogy Marci 1 éves lett, már besegítettünk a férjemmel a kórházi jótékonysági sütivásárba, itt megismerkedtem Nagy Lívivel – az Egyesület szülői képviselőjével, és lassan 5 éve, mint önkéntes a háttérben segítem az egyesület munkáját. Szerintem ennek a szülői csoportnak a feladata, Hogy az egyesület által rengeteg fejlődést, tudományt közvetítsünk a sorstárs szülők felé! Hogy segítsünk, támogassunk! Nincs mit szépíteni, rengeteg feladat vár ránk, és megoldandó probléma! Szóval kesztyűt fel, és megyünk előre!