PICi ápolók

„Ne arra törekedj, hogy Te légy a legjobb. Törekedj arra, hogy mindannyian a legjobbak lehessetek!”

Mikor először láttam koraszülötteket inkubátorban feküdni, tudtam, hogy ez az életem, a hivatásom, a jövőm. Nem volt bennem több kérdés, nem volt bizonytalanság.

Mit szeretek a munkámban?

A sikerélményt, legyen az  sajátom, a kisbabáké, vagy a szülőké. Mikor egy koraszülött először lélegzik magától, gép nélkül. Az Édesanyja arcát, mikor először a mellkasára kerül kicsi babája. Az apai könnyeket, mikor először fogják gyermeküket. Látni a büszke Anyukákat, ahogy pakolják be az anyatejet a hűtőbe, hogy babájuknak legyen elég ennivalója. Segíteni a szülőt abban, hogy koraszülött babája először mellre kerülhessen, és sikeresen szopjon. Szeretem, ahogy szuszognak, ahogy mozognak, szeretem a puha bőrüket, a babaillatot, és szeretem, hogy gondoskodhatok róluk. Szükségük van ránk, a mi szakértelmünkre, hogy később teljes életet élhessenek.

Kedves Munkatársam!

Te, aki a világ legcsodálatosabb hivatását a legkedvesebb legszerethetőbb osztályán végzed, hozzád szólok most PICi Ápoló! 34 éve vagyok ezen a pályán, s bár voltak nehéz helyzetek, de soha egyetlen pillanatig sem bántam meg, hogy ezt a hivatást választottam. Sok-sok évvel ezelőtt ropogósra keményített hófehér köpenyben, csillogó szemmel, szívemben tele tettvággyal segíteni akarással kezdtem el dolgozni. Mára a ruhám kiszínesedett s a csillogó szem is időnként más miatt csillog. Talán egy kicsit lejjebb hagyott a lelkesedés is, de a szakma szeretete, az elesettek iránti törődés és a betegekkel szemben tanúsított odaadás csak erősebb lett az évek során.