Koraszülött utógondozás

Absztrakt

A szülők és a koraszülöttek ritkán jutnak szerephez abban, hogy számukra is releváns kimeneteli mutatókat vizsgáljanak azokban a klinikai kutatásokban, amelyeknek ők az alanyai. Ebben a cikkben körbejárjuk az általunk használatos kimeneteli mérési pontok különböző aspektusait, valamint három olyan személy tapasztalatait mutatjuk be ezekkel kapcsolatban, akik koraszülők, vagy maguk is koraszülöttek voltak.

Ahogy egyre több koraszülött gyermek jut el felnőttkorba, egyre pontosabb képet kaphatunk arról is, hogy milyen hosszú távú hatásai lehetnek a koraszülöttségnek a gyermekekre és az őket nevelő családokra.
Az extrém koraszülöttek felnőttkorban döntően jól teljesítenek a társadalomban, hiszen számos példát találunk arra, hogy a régmúlt időben is életben maradtak igen alacsony súlyú koraszülöttek, akik meghatározó egyéniségként maradandót alkottak.

A kisfiam számára, mióta világ a világ, a neurológia és neurológus doktornénik és doktorbácsik az élet teljesen természetes velejárói. Mondhatni sajnos, hiszen 11 évvel ezelőtt extrém koraszülöttként látta meg a napvilágot. Mint szülő, ma már össze sem hasonlítható a 10-11 évvel ezelőtti hozzáállásom a neurológiai vizitekhez. Neurológusra annak a gyermeknek van szüksége, akinek az idegrendszere biztosan, vagy valószínűsíthetőleg sérült, erre utalhatnak olyan jelek, tünetek,  mint  görcshajlam (láz-epilepszia), megkésett mozgás - beszédfejlődés vagy akár a gyakori, migrénszerű fejfájás).

Óriási öröm a szülőknek, mikor több hét vagy akár hónap után hazavihetik a PIC-ből koraszülött vagy éretten született, de valamilyen betegség miatt itt kezelt babájukat. És persze szívmelengető sikerélmény ez az ellátó személyzetnek, de a munkánk itt nem ér véget. Ezek a gyermekek továbbra is kiemelt figyelmet, korszerű és gondos utánkövetést igényelnek minimum 6, de optimális esetben 18 éves korukig.