Lengyel Noémi vagyok, idén júniusban tettem sikeres záróvizsgát a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai karán Csecsemő- és kisgyermeknevelő szakon. Záródolgozatomat Koraszülött gyermekek érzelmi és szociális jellemzőinek vizsgálata címmel írtam.
A koraszülöttség az a téma, amiről beszélni is olykor nehéz, megélni, átélni pedig különösen az. A koraszülés az egész családot megrázza, és rengeteg akadállyal indulhat neki az életnek egy korábban érkezett gyermek. Egy koraszülött apróság érkezése olyan érzelmi megterhelést okoz, amely évtizedekig húzódó, fájdalmas sebeket tud okozni.
De pontosan milyen érzelmi megpróbáltatásokat kell megélniük egy koraszülött gyermeket nevelő családnak?
Milyen problémákat kell megoldaniuk majd azoknak a szülőknek, akiknek a vártnál korábban érkezett meg a gyermekük? Fel lehet-e, fel kell-e készülni egy ilyen eshetőségre? Ezek azok a kérdések, melyek mindig is kavarogtak bennem, hiszen én magam is egyike vagyok a „pici hősöknek”. A vártnál sokkal korábban, a terhesség 26. hetén születtem meg, ezáltal az úgynevezett extrém koraszülöttek csoportjába tartozom.
Születésemkor édesanyám szervezete válságos állapotba, élete veszélybe került, mely felvetette azt a nehéz kérdést, hogy melyikünket mentsenek meg az orvosok. Ebbe a mai napig, 22 évvel később is fájdalmas belegondolni. Születésem után hosszú ideig, heteken keresztül kellett kórházban maradnom, távol a családomtól, otthonomtól, ahol már nagyon vártak haza engem.
Ennek hatására az egyetemi tanulmányaim során elhatároztam, hogy jobban bele szeretnék látni a folyamatokba és meghallgatni, megvizsgálni más családok tapasztalatait, megtudni azt, hogy ők hogyan élték meg ezt a nem mindennapi helyzetet.
Szerettem volna ezzel komolyabban foglalkozni, és ha lehetőségem nyílik rá, szeretném a jövőben is tovább kutatni ennek a témának a vonatkozásait, hiszen ki is érthetné meg jobban ennek az élethelyzetnek a valódi jelentőségét, mint az, aki ebbe született?
A szakdolgozatom elméleti fejezeteiben ismertettem az érzelmi fejlődés menetét és mozzanatait koragyermekkorban, erősen fókuszálva a koraszülött gyermekek érzelmi fejlődésére. Külön fejezetben kitértem magára a koraszülöttségre, kiváltó okaira és a vele járó következményekre. Ennek a fejezetnek a megírása közben rengeteg gondolat és érzelem kavargott bennem. Szomorúság, hogy milyen akadályokkal kell megküzdeni egy koraszülöttnek már a születése pillanatától kezdve, de büszkeség is, hiszen ők akármilyen aprók, mégis bennük van az a hihetetlen erő és élni akarás.
A vizsgálati rész egy interjúsorozatra épült, amelyben 10 édesanyát kérdeztem meg, akik koraszülött gyermeket nevelnek. Azonban a kérdéseimben odafigyeltem az édesapákra is. Nem csak sok kérdést tettem fel velük kapcsolatban, de sok esetben ők is jelen voltak az interjú alatt és aktívan bekapcsolódtak a beszélgetésbe.
Nem csak a koraszülöttséggel kapcsolatos általános tapasztalataikat kérdeztem meg tőlük, hanem kifejezetten koncentráltam a gyermekük érzelmi-szociális képességeinek fejlődésére, fejlesztésére is. Kiemelt hangsúlyt fektettem a gyermek érzelmi és szociális fejlettségét vizsgálva a gyermek otthoni környezetére, milyen problémái voltak, hogyan kezelték ezeket. Ezen szempontok alapján haladva építettem fel a kutatásomat, amely alapvetően két hipotézis igazolására irányult, de számos egyéb, fontos és értékes információt és összefüggést sikerült feltárnom.
A kutatásomhoz a lehetséges interjúalanyokkal a Facebook - Koraszülött babák szülői közössége - Melletted a Helyem egyesület által működtetett csoport segítségével vettem fel a kapcsolatot. Hihetetlen érzés volt megtapasztalni mekkora támogató ereje van ennek a csoportnak, illetve az egyesületnek.
Az interjú során használt kérdéssoromat négy nagy részre tudtam bontani: az első blokkban a család alapadatait, demográfiai adatait vettem fel, a második blokkban a koraszülött gyermek alap-és általános egyészségügyi adataira fókuszáltam, a harmadik blokkban a gyermek érzelmi és szociális viselkedésének jellemzővel kapcsolatosan tettem fel kérdéseket, és az utolsó részben a szülők általános tapasztalatait, élményvilágát vizsgáltam. Itt újból kiemeltem azt, amit az interjú elején, hogy én is koraszülöttként láttam meg a napvilágot, ezáltal – úgy éreztem az interjúk során – támaszt tudtam nyújtani a szülők számára.
Még az elméleti háttéranyag áttekintése során külön fejezetben tértem ki a kötődéselméletre és az anya-gyermek kapcsolatra, illetve annak kiemelt jelentőségére. Ezzel kapcsolatban fogalmaztam meg az első hipotézisem, miszerint azt feltételeztem, hogy azok a gyermekek, akik sokat voltak kórházban koraszülöttként, számukra problémás a szülő-gyermek kapcsolat alakulása, és ez a későbbiekben hatással lesz az érzelmi és a szociális fejlődésükre is. Vizsgálatomból azonban az derült ki, hogy kellő figyelemmel és szeretettel a koraszülött gyermekek is épp olyan boldog és kiegyensúlyozott életet élhetnek, mint az időben született társaik. Ezzel szerencsére megcáfolódott ez a hipotézisem.
A koraszülött gyermekek élete sok esetben különböző akadályokkal indul, hiszen gyakori probléma lehet számukra a fizikai, idegrendszeri és olykor társas képességeik fejletlensége. Azonban nem szabad elfejteni, hogy megfelelő fejlesztéssel akár ugyanolyan teljes életet élhetnek a korábban érkezett gyermekek, mint a normál időben érkezett társaik.
Fontos minden koraszülött számára a megfelelő és azonnali orvosi ellátás, illetve a folyamatos fejlesztések.
Minden szülőt, anyát és apát egyaránt megrémít ez a nem mindennapi szituáció, hiszen egyik szülő sem így képzelte el a gyermekvállalást és nevelést. Nagyon nehéz és megrázó élmény minden szülő számára az a pillanat, amikor először pillanthatja meg a gyermeket, aki aprócska és éretlennek tűnik még a világra. Az elengedhetetlen fontosságú anya-gyermek kötődéshez szükséges első pillanatok a koraszülöttek és édesanyuk között az esetek nagy százalékában elmarad, amit az édesanya és gyermek egyaránt megszenved.
Ezen kívül nagyon nehéz belépni minden szülő számára a koraszülött intenzív osztályára és nagyon nagy fájdalmat okoz a szülőknek, hogy a gyermeküket esetleg csak egy üvegfalon keresztül tekinthetik meg, sok esetben kezükbe sem foghatják. Ez az időszak a kórházban gyakran elhúzódhat hetekre, sőt hónapokra is. Lelkileg és érzelmileg ezt az egész időszakot nagyon nehéz feldolgozni és ki lehet jelenteni, hogy ezt a fájdalmat egyik koraszülött gyermeket nevelő szülő sem fogja elfejteni.
Éppen ezen az okok miatt nagyon fontos a gyermek megfelelő fejlesztése, az intenzív odafigyelés és állandó kitartás a szülők részéről. A kórházban töltött időszak alatt megtapasztalják és megtanulják a szülők, hogy a gyermekük ugyanolyan csoda az életükben, mint ahogy eltervezték, csupán csak több odafigyelést igényelnek ezek a kis apróságok. Megfelelő fejlesztések és nevelés hatására a koraszülött gyermekek is teljes, boldog és kiegyensúlyozott életet élhetnek és minden szülő számára ez megkönnyebbülést eredményez.
Második hipotézisem viszont egyértelműen beigazolódott.
Ebben az előzetes feltevésben abból indultam ki, hogy a koraszülött gyermeket nevelő szülők könnyen válnak szülés után érzékenyebbé (nem csak érzelmi szempontból, de a koraszülöttség témájával kapcsolatosan is), és intenzíven óvják gyermeküket. Ez a hozzáállás mindegyik interjúból egyértelműen kiderült. Az érintett szülők nyitottá váltak a koraszülöttség problémakörére, odafigyelnek nem csak a gyermekükre, de figyelmük kiterjed a sorstársaik irányában is. Ez igaz a családjukkal maradt apákra is, akik irányában azonban még mindig nem nyilvánul meg olyan intenzív érdeklődés, mint amilyet megérdemelnének – pedig ők is sebezhetőkké válnak, igényelnék a közösségi figyelmet és támogatást.
Szakirodalmi és empirikus kutatásom megerősítette bennem azt a felismerést, hogy a koraszülöttség intenzív és fájdalmas élményt hagy minden koraszülött gyermeket nevelő szülőben, de nem szabad eltekinteni attól a ténytől sem, hogy ezekben a szülőkben mennyi kitartás, erő és érzékenység lakozik. Véleményem szerint több figyelmet kellene szentelni a társadalomnak a koraszülöttség problémakörére és megfelelő elfogadást, empátiát tanúsító viselkedést tükrözni ezen szülők számára.
Gondolataimat pár, az interjú alatt, szülők által elhangzott gondolatokkal zárnám, melyek véleményem szerint kihangsúlyozzák, azt milyen is ebben benne lenni, átélni ezt az egészet;
Mindig próbál az ember objektíven meg pozitívan figyelni, ha bármi olyan dolog lenne, akkor azt észre vegye, és akkor tud abba az irányba cselekedni. Szerintem egyébként a legnehezebb az, hogy magyarázni kell, hogy mi ez. Vagy hogy egyáltalán ezt kell magyarázni akkor így mondom. Igazából ez nem betegség, ezt ki fogja nőni. Sokan mondják egyből, hogy jaj, de pici és szoktam erre mondani, hogy minden relatív, tehát pici, de mihez képest pici. Biztos, hogy sokáig kicsi lesz, sokáig vékony lesz, aztán ez majd egyszer csak megváltozik. Szerintem inkább ez a nehéz, hogy olyan embereknek kell magyarázkodni, akik épphogy érintkezőlegesen ismernek. – 10. interjú.
Lelkileg nagyon nehéz volt ezt megélni. Eleve az, hogy idő előtt születik. Mikor kihívott az orvos, hogy közölje, hogy nem növekszik a gyermek és másnap sürgősségi császárral kezdjük a napot én akkor elkezdtem zokogni és én addig zokogtam, míg másnap reggel a férjemet meg nem láttam. Ő nagyon sokat segített nekem. Nem jött be a szülésre, mert ő nem bírja az ilyeneket, de az nagyon sokat segített, hogy tudtam, hogy ő ott volt. Amikor én először megláttam a gyerekemet én elsírtam magamat. Nem vagyok egy síros személy, de amikor megláttam ezt az icike-picike gyereket, csont és bőrként, az összes bordája látszott és ott volt az inkubátorban. Meg hát az, hogy nem érhettem hozzá. Ez valami borzasztó. – 2. interjú
Az orvoshoz járás, hogy minden héten másik orvoshoz kell menni. Meg a legelején ez a sok torna minden nap. Ezek azok, amikre egyik szülő sem készül, hanem csak van. Mindenki arra készül, hogy otthon fekszenek boldogan. Ez nekünk kimaradt. -5. interjú
Szerintem én mindenképpen érzékenyebb lettem a téma iránt. És akinek tudom annak próbálom is hangsúlyozni ennek a fontosságát. – 6. interjú
Fájó pont marad nagyon-nagyon. Nekem, ami fáj, hogy nem tudtam úgy végig vinni úgy, mint a nagyobbat. Tudtam, hogy császár lesz, sőt mikor már bementem, hogy fáj a hegem én már akkor sejtettem, hogy ebből így baba lesz. Ami nekem borzalmas volt és amin soha nem tudom majd túltenni magam rajta az az első pár óra, amikor semmit nem tudtam a gyerekről. Az nekem egy pokol volt. – 7. interjú
