Az elmúlt hónapok háttérmunkáit követően került megrendezésre az alábbi sajtóesemény, melynek középpontjában az RSV (légúti óriássejtes vírus) elleni prevenció és a csecsemők védelmének lehetőségei álltak.
A szakmai előadást Prof. Dr. Szabó Attila, a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikájának igazgatója tartotta. Előadásában részletesen ismertette az RSV okozta betegség hazai és nemzetközi jelentőségét, valamint azokat a tudományos eredményeket, amelyek ma már lehetővé teszik a legsúlyosabb megbetegedések hatékony megelőzését.
Az előadás egyik legfontosabb üzenete az volt, hogy eljött az idő egy átfogó RSV-prevenciós program bevezetésére Magyarországon. A nemzetközi klinikai vizsgálatok és a már rendelkezésre álló valós életből származó adatok egyaránt azt mutatják, hogy a megelőzés jelentősen csökkentheti a súlyos RSV-fertőzések, a kórházi felvételek és az intenzív osztályos kezelések számát.
Kiemelt figyelmet kapott a hosszú hatású monoklonális antitesttel történő passzív immunizáció is, amely már újszülöttkorban képes védelmet nyújtani az RSV súlyos lefolyása ellen. Fontos hangsúlyozni, hogy ez a védelem nem feltétlenül akadályozza meg magát a fertőzést, hanem elsősorban a súlyos betegség kialakulását előzi meg, ezáltal jelentősen csökkentve a kórházi ellátás szükségességét.
A Melletted a Helyem Egyesület számára ez a téma kiemelt jelentőségű. Hisszük, hogy minden családnak joga van a hiteles tájékoztatáshoz, és minden újszülöttnek esélyt kell kapnia a megelőzés nyújtotta védelemre. Ezért továbbra is aktívan dolgozunk azon, hogy az RSV-prevencióról szóló szakmai ismeretek minél szélesebb körben eljussanak a családokhoz, az egészségügyi szakemberekhez és a döntéshozókhoz.
A megelőzés ma már elérhető lehetőség nemcsak a rizikó faktorba tartozó babák, hanem minden család számára. Célunk, hogy minden újszülött számára elérhetővé váljon.










