PICi lélek

Mekkora jelentőséggel bír egy darab műanyag rajta két csíkkal! KÉT CSÍK! Ettől a pillanattól kezdve örökre megváltozik az életünk! Sosem leszünk többé egyedül! Felelősek leszünk egy másik kis életért! A terhességi hormonoknak köszönhetően érzelmi kavalkád veszi kezdetét. Amint egy picit lenyugodnak a kedélyek, a leendő anya átmegy gyűjtögető üzemmódba. Aktiválódik az „ősanya” ösztön. Ahogy elődeink gyűjtögették a különféle színes bogyókat, úgy kezdjük el teletenni kosarainkat a bababoltok színes kínálatával.

Ikerbabákat várt az édesanya. Méhlepénye elkezdett öregedni s ezért már nem volt képes biztosítani a picik számára a fejlődésükhöz szükséges táplálékot.  Az egyik kislány már meghalt és a másik is nagyon rossz állapotban volt. Ekkor került sor a sürgős császármettszésre. A műtét után, bár apa is jelen volt és az édesanyát sem altatták, a halott babát nem volt alkalmuk megnézni.  A másik kislány is nagyon súlyos állapotban volt, sokáig küzdöttünk hogy stabilizálni tudjuk.  Sajnos a méhen belüli károsodás olyan mértékű volt, hogy már az első koponya ultrahang vizsgálat is súlyos agyvérzést mutatott. Ismételt vizsgálatok ezt megerősítették illetve progressziót mutattak. A babát lélegeztetőgép és szívtámogató gyógyszerek tartották életben. A szülők minden percüket mellette töltötték. Próbáltuk bennük tartani a reményt, ami egyre halványabb volt.

Nagyon súlyos fejlődési rendellenességgel született a kisfiú. Az életét megmenteni nem lehetett, ezért bár lélegeztetőgépre tettük, de csak alapkezelés indult. Az éjszaka azzal telt, vártuk mikorra fogynak el a tartalékai, merülnek ki a csöpp szervei, és fordul bele abba az ismeretlen világba. Legnagyobb csodálatunkra viszonylag stabil volt. Egészen addig amíg kora hajnalban át tudták tolni a mamáját, hogy elbúcsúzhasson tőle.  Kiadtuk a kezébe a picit. Többször hallottam már hasonló történetet, de most magam is megtapasztalhattam.  Édesanya karjaiban, elengedő szavait hallva a pici szíve elkezdett lassulni majd egyszer csak megállt. Akkor vált számomra bizonyossá, hogy akár bíztatása akár elengedésre van szükség a szülőknek igenis ott a helyük!

Az elmúlt héten volt a magyar Perinatális Társaság Kongresszusa Tapolcán.
Szombaton a tudományos programot Kerekasztal beszélgetés zárta melynek a témája a gyász, gyászfeldolgozás volt. Számomra meglepő módon az érdeklődők megtöltötték a termet. Már ez is előrejelezte, mennyire fontos téma ez számunkra kortól, nemtől, munkahelytől, beosztástól függetlenül. Engem tekintettel 35 éves intenzíves múltamra, sajnos sokszor érintett meg a halál. Laikusok mindig azt kérdezik: meg lehet szokni? Nem megszokni nem lehet. Nem is kell! De feldolgozni muszáj! Mert tovább kell lépni,tovább kell élni, tovább kell gyógyítani! A beszélgetést végigkönnyezve feltört belőlem egyemlék...

A perinatális veszteség igen tág fogalom, minden olyan esemény ide tartozik, amire igaz, hogy ebben a kritikus életszakaszban veszteség-élménnyel, és a veszteséget feldolgozó gyászmunkával jár együtt.
Ide tartozik a gyermek különböző életkorban való elvesztésén túl, a fogyatékos vagy beteg gyermek születésével kapcsolatban érzett gyász, a koraszülöttséggel együtt járó csalódottság és veszteség élménye, de akár a korábbi életstílustól való elköszönés, a kevesebb felelőséggel együtt járó férfi léttől való búcsú élményvilága is.

Egy újszülött elvesztése és az afölötti gyász tabu ezen a Földön. Ha megtörténik, ha egy szülőpárt ekkora veszteség ér, az minden, a folyamatban részt vevő felet egyaránt megvisel. Legtöbbször ott vagyunk a kezdetektől, néha már az elején sejtjük, hogy mi lesz a végkifejlet. Ha egy baba meghal, az beleég a lelkünkbe. Viszont nem magunkat kell látni ebben a helyzetben, nem magunkra kell figyelnünk, itt nem rólunk van szó. Két ember legszörnyűbb rémálma vált valóra. Függetlenül attól, hogy koraszülött, vagy érett babáról van-e szó, függetlenül attól, hogy miért történt, ők elveszítették egy részüket, a közös részt, amely kapocs volt kettőjük között.

A dalai láma azt mondja, az elhunyt gyermekekre gondolva: "Álruhás mesterek ők, akik a változás állandóságára, a mulandóságra tanítanak bennünket"

Ez vajon igaz egy újszülöttre is?-  hiszen alig élt, éppen csak megszületett és már el is ment...
 A szülők szívében fájdalom van, hosszan, sokszor olyan hosszan, hogy az idő múlása sem hoz gyógyulást!
Sok tényszerű dolgot írhatnék most le, a perinatális veszteségekre gondolva, de ezeket most mellőzöm, hiszen aki ezzel a területtel mélyrehatóan foglalkozni kíván, úgy is előbb vagy utóbb ismerni fogja.

"nem akar bemenni a PIC-re megnézni a babát"- anya, "nem akar beszélni az érzelmeiről"- anya, "annyira törékeny, nem akarom az otthoni problémákkal (testvér, házastárs stb.) stresszelni"- apa, "annak ellenére, hogy már jól van a baba, senkit nem enged a baba környezetébe, még a családtagokat sem"- apa," amióta a baba itthon van, olyan mintha én itt sem lennék"-apa, " minden megváltozott, már nem beszélünk/tervezünk olyan dolgokat, mint a szülés előtt"- anya/apa, "a kapcsolatunk teljesen megváltozott"-anya/apa.