"nem akar bemenni a PIC-re megnézni a babát"- anya, "nem akar beszélni az érzelmeiről"- anya, "annyira törékeny, nem akarom az otthoni problémákkal (testvér, házastárs stb.) stresszelni"- apa, "annak ellenére, hogy már jól van a baba, senkit nem enged a baba környezetébe, még a családtagokat sem"- apa," amióta a baba itthon van, olyan mintha én itt sem lennék"-apa, " minden megváltozott, már nem beszélünk/tervezünk olyan dolgokat, mint a szülés előtt"- anya/apa, "a kapcsolatunk teljesen megváltozott"-anya/apa.
Ezen idézetek koraszülött intenzív ellátásban részesült babák szüleitől származnak, akikkel egymás között beszélgetünk "a PIC és ami utána jön..."időszakban. Ahogy telnek az évek válik egyre biztosabbá, sőt statisztikai ténnyé, hogy a házastársak egy olyan típusú trauma után, melyet a koraszülés, és a gyermek intenzív osztályon történő ellátása alatt élnek át, alapjaiban változtatják meg a kapcsolatuk minőségét. Egy nagyon erős és stabil házasságot is képes pillanatok alatt törékennyé tenni egy olyan intenzív stressz, melyet ebben az időszakban élenk át.
Az USA-ban végzett tanulmányok egyértelműen bizonyítják, hogy mind a depresszió, mind a poszt-traumás stressz egyenlő arányban (mintegy, 20%-ban) fordul elő a PIC-et megjárt Édesanyák és Édesapák között.
Ezen állapotok tünetei azonban teljesen másképp jelentkeznek nők és férfiak esetében. Az Édesanyáknál az első tünetek már a szülést követően, a kórházi kezelés alatt megjelenhetnek, míg a férfiaknál jellemzően a baba hazakerülésekor kezdődnek. Az, hogy egyénileg hogyan küzdenek meg a probléma érzelmi megoldásával, teljesen eltérő és nagyban kihat a párkapcsolatukra. Sajnos ismert tény, hogy a PIC-et megjárt és a sajátos nevelési igényű gyermeket nevelő szülők között igen nagy arányú a válások száma. A nehézségek és a trauma, amelyekkel hirtelen szembe kerülnek pillanatok alatt ingatja meg egy társas kapcsolat alapjait, és kerülnek nehezen kommunikáló, érzelmileg instabil állapotba.
Andek Andreával, perinatális pszichológussal, egyesületünk alapítójával beszélgettünk erről a fontos témáról.
- Hogyan segíthetünk a "(házas)pároknak" a PIC-en?
- Fontos, hogy a személyzet tisztában legyen a helyzet súlyosságával. Annak ellenére, hogy ők a baba életéért felelnek, figyeniük kell a szülők állapotára is. Amennyiben észreveszik, hogy egyik szülő nem látogatja a babát, kezdeményezhetnek beszélgetést az okokról. Érdemes nyitott kérdéseket feltenni :
- Látom, gyakran egyedül érkezik a babához...vajon ennek mi az oka ?
Érdemes nyitva hagyni a kaput az előtt, hogy az anya vagy az apa nem szeretné (vagy nem a személyzettel szeretné) megosztani privát információt. Nem szerencsés konkrétan rákérdezni a mögöttes okokra, mert ítélkezés « íze » van, márpedig ez az, ami legkevésbé kívánatos.
Tehát arra bíztatjuk a személyzetet, hogy nyitott kérdéssel indítson, s aztán csak hallgassa az anyát vagy az apát, ahhoz kapcsolódjon, amit hall, vagy akár ahhoz, amit saját maga érez a helyzetben. Lehet bátran mondani, amennyiben ezt érzi : Nem lehet könnyű egyedül lenni ebben a helyzetben... » Mindezt csak akkor, ha valóban ezt érzi. A hitelesség a legfontosabb. Kritikus helyzetben azért is nagyon hálásak a bajba jutottak, ha egyszerűen csak ül mellettük valaki és úgy hallgat, hogy közben lehet érzeni támogató jelenlétét, együttérzését.
Az online segítő csoportok jelenléte nagyon fontos, hiszen ebből tudjuk, mi, szülők. hogy nem vagyunk egyedül ezzel a hatalmas problémával. DE ez semmiképp sem pótolja és pótolhatja a szakember segítségét.
Amikor bárki megkérdezi tőlem az on-line fórumokon, hogy a PIC lét alatt mi a legfontosabb, én mindig ugyanazt a választ adom akár anya, akár apa a kérdező: "Vigyázz a házasságodra!" Mindig kurtán - furcsán válaszolnak ilyenkor a szülők, talán kiváncsivá is teszem őket, hiszen sok mindenre számítanak, csak erre a válaszra nem. Talán még nem is érzik ilyenkor, vagy nem merik megfogalmazni még maguknak sem, mekkora probléma előtt állnak. Ebben a pillanatban csak a baba a fontos, csak az ő élete és egészsége számít.
Andrea, hogyan beszélgessenek a szülők egymással? Mi a jó tanács ilyenkor?
- A tanács mindig személyre szabott és azon múlik, hogy eleve milyen a kapcsolat, kommunikációs stílus kettejük között. Bizony nagyon nehéz elkezdeni beszélgetni, érzésekről beszámolni abban az esetben, ha a kritikus időszak előtt sem volt ebben igazából gyakorlatuk. De ha még volt is, az intenzív osztályon szerezett tapasztalatok, a félelem a baba elvesztésétől, az aggódás, mind oda hatnak, hogy a szülők szokszor nem éreznek semmit, csak teszik mechanikusan a dolgukat. Bizonyos értelmeben véve ez egy « megküzdési stratégia », ha hagynák előtörni az érzéseiket, félő, hogy ezek elsöprő erejűek volnának. Ezért aztán tiszteletben kell tartani ezt a spontán kialakuló « védelmi rendszert ». Várható, hogy amint kedvezően alakuló a helyzet, gyógyul, gyarapodik a baba, úgy lehet egyre inkább érezni, sírni, és elgyászolni azt, ami elveszett.
Fontos látni, hogy a koraszülött babaák szüleiben mindig zajlik gyászmunka, hiszen elveszítették az örömteli, felhőtlen szülés/születés élményét. Minden szülőben él egy fantázia, vágy arról, hogyan öleli magához először kisbabáját, hogyan viszik haza néhány nap után a kórházból, hogyan dédelgeti, szoptatja. A koraszülés drámai módon semmisíti meg a vágyott élményeket, reményeket, így a veszteség óhatatlan. A gyászmunka sokszor más ritmusban, formában zajlik az anyákban és az apákban. Sokszor már az is segít, ha a szülők kapnak felvilágosítást arról, hogy a másik gyásza más formát ölthet és máshol tarthat, mint a sajátja. Az apák gyásza pl. kevésbé látványos, mint az anyáké, ennek oka elsősorban azzal függ össze, hogy a mi társadalmunk nem támogatja a férfiakat (fiúkat, kisfiúkat) abban, hogy kifejezzék érzéseiket. (Milyen gyakran hangzik el egy kisfiú életében, mire felnő, hogy « Ne sírj, katonadolog ! vagy a még keményebb « Mi vagy te ? Tán kislány, hogy itt sirdogálsz ?!)
Fontos tehát, ha a szülőket informáljuk arról, hogy pl. az apa is gyászol belül, anélkül, hogy ez látványos volna. Talán éppen úgy, hogy távol marad helyzetektől. Mivel nem tudja kifejezni érzéseit, az egyetlen eszköze, hogy távol marad. Ez még nem jelenti azt, hogy nem érdekli, vagy netán nem szereti a gyermeket.
- Szintén kritikus a baba hazaérkezése utáni időszak a házaspár életében, hiszen VÉGRE családdá válik a pár, vagy többgyermekes szülővé. Végre megtörténik, amiről a babavárás alatt ábrándoztak, ennek ellenére nagyon fontosnak tarom mindig elmondani a szülőknek , hogy legyen idejük EGYMÁSRA, a KAPCSOLATUKRA. Mi tangózni jártunk hetente egyszer. Andrea ne mosolyogj, nagyon fájt a nagylábujjam minden péntek este, de minden péntek este arra a pár órára elfelejtettem a mindennapi stresszt, hogy mit mondott a gyógytornász vagy a szemész.
- Fantasztikus! A Ti példátok is mutatja, hogy az a legjobb megoldás, amit a pár saját maga számára megtalál. Előírni biztosan nem érdemes a tangót, számotokra viszont életmentő volt ! Arra biztatjuk a szülőket, hogy merjék szabadon elképzelni, hogy mi volna az, ami ki tudná őket emelni néhány órára a hétköznapok mókuskerekéből. Általában igaz, hogy minél meglepőbb ötlet pattan ki, annál biztosabb, hogy az valóban az ÖVÉK !
- Sokat beszélgetünk a szülőkkel erről az időszakról, hiszen a komunikáció nemcsak a PIC időszak alatt fontos, hanem az ezt követő napokban, hetekben is. Mire figyeljenek a párok ebben az időszakban ?
- Mivel másképp váltak szülővé, valamennyire újra meg kell, hogy ismerjék egymást. Az elmúlt hetekben olyan arcát mutatta meg a partner, amely eddig ismeretlen volt a másik számára. Minél többet tudnak meg egymásról, a félelmeikről, annál könnyebben tudják átsegíteni egymást ezen az időszakon. Nemcsak a kommunikáció fontos ebben az időszakban, hanem hogy egymás szülői képességét, kompetenciáját is erősítsék, legfőképp ha első gyermekről van szó. Ez főleg a édesapáknál nehéz, hiszen az anya ösztöneiből adódóan hamarabb "válik" anyává, még ebben a kritikus helyzetben is. Az apuka, mint családfenntartó, hirtelen elveszíti a kontrollt a család történései felett. Hirtelen minden, ami fontos volt a számára, egyik pillanatról a másikra veszélybe és ezáltal ő maga is kiszolgáltatott helyzetbe került. Nem tud apává válni, hiszen nem tud a gyermekével lenni, az intenzív osztályok házirendje nem kedvez az apáknak. Sokszor csak hétvégente láthatja gyermekét, és mivel alig van vele, fél megérinteni a saját gyermekét, nehogy fájdalmat okozzon a babának. Szinte teljesen elidegenül az anyától és a babától, hiszen az anya sokszor nem tudja elmondani pontosan mi történik a PIC-cen, és miután a baba kikerül a kórházból, az anya végre ANYA lehet, nem engedi még az apát sem a baba közelébe. Fontos, hogy az apa valamilyen gondozási folyamatban mindig részt vegyen (általában esti fürdetés).
A legnagyobb segítség ebben tényleg az, ha szabad teret kap az apa a babával. Kevésbé szerencsés, ha az anya utasítja, vagy kéri fel gondozási feladatokra. Én abban hiszek, hogy minden apa kapjon lehetőséget arra, hogy rátaláljon a saját « hangjára », gondozási mozdulataira, szerepeire, játékaira, én-azonos apa szerepkörére.