Pusztai Heni vagyok, jelenleg Bács-Kiskun megyében élek a családommal. Eddigi egyetlen gyermekünk extrém koraszülöttként érkezett a világra immár 7 éve, pre-eclampsia miatt. Az ő születése után döntöttem el azt, hogy amikor majd sikerül felállnom a koraszülés traumájából, önkéntesként szeretném segíteni a sorstárs koraszülő családokat. Évekkel ezelőtt kerültem először kapcsolatba az Egyesülettel, és azóta érintett szülőként segédkezem itt is, amiben éppen tudok. Fontos számomra egy elvárások és feltételek nélküli szülői csapathoz tartozni, ahol annyit és úgy tud hozzátenni az ember, amire ő az adott helyzetében éppen képes. Jó érzés számomra olyan emberekkel kapcsolódni, akikkel hasonló dolgokon mentünk át a PIC-en annak idején, és akiknek most ugyanazok a szempontok fontosak, mint nekem, akikkel egy a szívügyünk: a koraszülött babák és családjaik minél családbarátabb ellátása és segítése.