A Melletted a helyem Egyesület elnökségi tagjaként, Dr. Nádor Csaba, a Melletted a helyem Egyesület elnökével, Dr. Szabó Miklós, a MPT elnökével és Nagy Lívia, a Melletted a helyem Egyesület alelnökével 2018.11.27-29. között részt vehettem az EFCNI- European Standard of Care for Newborn Health bemutatásán, amely egységesíteni szeretné Európában a koraszülöttek ellátását.
Öt évvel ezelőtt szülők kezdeményezése kapcsán kezdték el szakemberek bevonásával a koraszülöttek egészségügyi ellátásához szükséges szabványok kidolgozását, melyben ajánlásokat tettek arra, melyek azok az elengedhetetlenül fontos ellátási pontok amelyek hozzásegítik a koraszülött gyermeket ahhoz, hogy minél kevesebb szövődményt szenvedjenek el a kórházi benntartózkodása ideje alatt.
Az EFCNI (Európai Szülői Szervezet) vezető szerepet kapott a projektben, hiszen 2018. november 27.-én Brüsszelben a Bajorországi nagykövetségen megrendezésre kerülő fogadáson kerekasztal beszélgetés keretében mutathatták be a standardokat.
A csecsemők jövőjének kialakítása címmel mintegy 100 projekttagot, szülői, orvosi, ápolói szakértőt és európai parlamenti képviselőt láttak vendégül.
A kerekasztal tagjai, neves külföldi szakemberek kiemelték, hogy az újszülött ellátás harmonizálása és az ellátási szabványok bevezetése kulcsfontosságú abban a tekintetben, hogy a koraszülött a megfelelő progresszivitású szintű, családbarát ellátási formát alkalmazó újszülött intenzív osztályra kerüljön.
Lényeges pontja volt a beszélgetésnek az intenzív újszülött ellátás és az ehhez szükséges terápia finanszírozási kérdései, valamint az ellátó személyzet folyamatos, magas színvonalú képzése és az oktatásba való beruházás szükségessége.
2018.11.28.-án Workshopot tartottak az Európai Parlamentben „Mission Impossible - Felelősségvállalás az újszülött egészségéért Európában” címmel, melyet az Európai Betegségmegelőzési Hivatal és az Európai Szabványügyi Hivatal szervezett.
A szakemberek rámutattak arra, mennyire fontos az egészségügyi ellátás igazságossága a legkisebbekkel szemben is. Felhívták a figyelmet arra, hogy nem elég csak elolvasni a szabványokat, azokat meg is kell beszélni és végre is kell hajtani!
Magyarország képviseletében a Melletted a Helyem alelnöke és az EFCNI szülői tanácsának tagja, Nagy Lívia tartott prezentációt, melyben hangsúlyozta milyen lényeges pontja az ellátásnak az, hogy a koraszülött gyermek megfelelő szemléletű és ellátási elveket alkalmazó Újszülött Intenzív Osztályon születik meg.
A projekt szakértői, politikusok, szülők, a WHO képviselői szólaltak fel a Standard of Care for Newborn Healt mellett.
Dr. Angelika Niebler európai parlamenti képviselő és Dr. Peter Liese európai parlamenti képviselő támogatták az eseményt, és a WHO képviselőivel, a workshopon részvevőkkel közösen indítják el a programot, amely segíti az egységes koraszülött ellátást Európában.
A workshop megkezdése előtt a kora délutáni órákban a fogadott bennünket a Magyarországi Európai Parlamenti delegáció egy rövid bemutatkozásra, ahol Dr. Szabó Miklós az MPT elnöke ismertette a parlamenti képviselőkkel a jövetelünk célját és röviden beszélt a magyarországi koraszülött ellátás jelenlegi helyzetéről.
A Standard of Care Newborn Healt projekt bemutatása után volt lehetőség arra, hogy Brüsszel nevezetességeivel is megismerkedhessünk.
Gyönyörű látványt nyújtott a Grand Place, ahol gótikus és barokk stílusban épült házakkal körülvett főtéren sétálhattunk, megcsodálva Belgium eleganciáját. A Mannekin Pis „a pisilő kisfiú” Brüsszel lázadó szellemiségét jelképezi. A Szent Mihály és Szent Gudula -székesegyház közel ezer éves és Belgium legismertebb templomai közé tartozik. A templom üvegfestményein megtalálhatjuk II. Lajos és I. Ferdinánd királyt is.
A nevezetességek megtekintése után ellátogathattunk az Erasme Hopital Újszülött Intenzív Osztályára, ahol betekintést kaptunk arról, hogyan működik a koraszülött, újszülött ellátás Brüsszelben.
Az osztály a közelmúltban kezdte el a családbarát koraszülött ellátás megvalósítását. Nagyon jó tapasztalatuk van ezzel az ellátási móddal kapcsolatosan.
Nehézségeivel, bukatóival együtt a legjobb szemléletnek és követendő példának tarják a családbarát ellátást a koraszülöttek gondozása során. Elmondásuk alapján a szülők szeretnek a gyermekük közelében lenni az első perctől kezdve, amit nagyon megkönnyíti az a lehetőség is, hogy az édesanyával, vagy az édesapával együtt érkezik meg a baba az osztályra a megszületés után, bőr-bőr kontaktusba. Ezzel a lehetőséggel 32. terhességi hét után született koraszülöttek esetében élhetnek a szülők. Ez az egyszerű ellátási mód már annyira segíti a kötődést, hogy a szülők innentől kezdve mindig a gyermek mellett szeretnének lenni. A kórtermek kialakítása, kubatúrája is támogatja a szülő jelenlétét már az első pillanattól kezdve, gesztációs kórtól és a gyermek állapotától függetlenül.
Sokat tesznek az anyatejes táplálás és a szoptatás támogatásáért, a szoptatásbarát módszerek alkalmazásáért, a kórházi benntartózkodás alatt. Elmondásuk alapján, sajnálatos módon Belgiumban a nők már 3 hónap után visszamennek dolgozni, ezért a hosszú távú szoptatás és anyatejes táplálás terén nem jók az eredményeik.
Fontosnak tartják továbbá a stressz mentes és fájdalom mentes ellátást, melynek érdekében fájdalom scort használnak, amit egy képzett ápoló team dolgozott ki.
Ennek alapján folyamatosan figyelik, értékelik, a baba jelzéseit és szükség esetén felhívják az orvos figyelmét arra, hogy a baba nincs komfort állapotban, fájdalomcsillapításra van szüksége.
Az édesanyákat folyamatosan támogatják, erősítik kompetenciájukat, segítik Őket.
Nagyon jó volt látni a mosolygó édesanyákat, a kiegyensúlyozott orvosokat, ápolókat, akik együtt közösen tesznek azért, hogy a baba minél egészségesebben térjen haza a családjához.