Figyelemfelkeltő akciók a PICikért a Koraszülöttek Világnapján

2015. november 17., Budapest - A Koraszülöttek Világnapján a budapesti Lánchíd is a legkisebbeket jelképező lila színben tündököl. A Melletted a helyem Egyesület és szakmai partnere a GE többek között ezzel a figyelemfelkeltő akcióival szeretné felhívni a figyelmet a koraszülöttekre.  

A koraszületés Magyarországon sokkal több családot érint, mint gondolnánk. A legfrissebb adatok szerint hazánkban kiemelkedően magas, 9% körüli a koraszülések aránya. Az évente közel nyolcezer koraszülött közül pedig körülbelül 1 200 gyermek 1 500 gramm alatti testsúllyal születik. A koraszülöttségből adódó rövid és hosszú távú nehézségekkel nem csak a babáknak, hanem a családtagoknak és a tágabb környezetnek, végső soron pedig az egész társadalomnak is meg kell küzdenie. A 2015. szeptemberében alapított, a koraszülöttek körül tevékenykedőket összefogó civil egyesület, a Melletted a helyem célja a legkisebbek és hozzátartozóik szakmai támogatása és hazai koraszülött ellátás érdekképviselete.

"Bár még csak két hónap telt el az egyesület megalapítása óta, a mostani díszkivilágítás is bizonyítja, hogy szakmán túlmutató társadalmi összefogással sokat tehetünk azért, hogy a közvélemény figyelmét a PICikre irányítsuk - mondta el Dr. Nádor Csaba, neonatológus főorvos, az MH EK Perinatális Intenzív Centrumának (PIC) vezetője, az egyesület elnöke.

"A figyelemfelkeltés mellett azonban az is fontos, hogy ott segítsünk, ahol a leginkább szükség van rá, ezért is örülünk különösen annak, hogy partnereink közül a GE elsőként szervez Magyarországon adománygyűjtést a 2016. év első 1500 gramm alatti testsúllyal születő babája és családja részére” - tette hozzá a szakember.

"A GE, mint a világ vezető digitális iparvállalata folyamatosan a világ népességét leginkább érintő problémákra keresi a választ. Ezzel összhangban a GE Healthcare magyarországi üzletága a Melletted a helyem Egyesülettel karöltve támogatja a korai fejlesztésen alapuló gondozást és a szülőkkel való minél harmonikusabb együttműködést. A koraszülöttek világnapja alkalmából meghirdetett, a GE Magyarország minden munkavállalójára kiterjedő jótékonysági gyűjtőakciónkkal is ezt a célt szeretnénk támogatni” - emelte ki Joerg Bauer, a GE Magyarország elnöke.

A fenti akciók mellett az egyesület kezdeményezésére országszerte több városban, számos szakintézményben (pl.: Semmelweis Egyetem I.sz. Gyermekklinika PIC, MH Egészségügyi Központ Szülészeti osztály PIC, Pécsi Tudományegyetem Szülészeti Klinika PIC) is jótékonysági reggelit vagy uzsonnát tartanak, illetve a lila színnel fejezik ki a koraszülöttek és családjuk iránti támogatásukat.

A Melletted a helyem ezen felül minden területen igyekszik felhívni a döntéshozók figyelmét a téma súlyára és jelentőségére. Előkészítés alatt áll egy hiánypótló felmérés a hazai koraszülött-ellátás egészére vonatkozóan, melyet a jövő évben szeretnének publikálni, a napokban pedig Nagy Lívia, az egyesület alelnöke személyében Brüsszelben is képviseltette magát a civil szervezet az Európai Alapítvány az Újszülött Gyerekek Ellátásáért (EFCNI) által szervezett szakmai konferencián és workshopon.

Az Egyesületről:
Idén szeptemberben, Melletted a helyem névvel civil egyesület jött létre Magyarországon, amely elsőként egyesíti hazánkban a koraszülöttek körül tevékenykedő szakembereket, nővéreket, továbbá a civileket és az érintett szülőket. Az egyesület céljai között szerepel a koraszülés megelőzése, a csecsemőhalálozás csökkentése, továbbá a koraszülöttek korai fejlesztésen alapuló gondozás szakmai támogatása annak érdekében, hogy az idő előtt érkező gyermekek a lehető legjobb ellátásban részesüljenek, a lehető legtöbb időt töltve szüleikkel, családtagjaikkal. Az egyesület elsőként egy átfogó hazai, azon belül a családközpontú eljárásokat kiemelten kezelő felmérés elkészítését szorgalmazza, amely elősegítheti a későbbiekben a szakmapolitikai ajánlásokat, és a további szakmai tevékenységek koordinációját. Az egyesülethez minden olyan cég illetve magánszemély csatlakozhat, aki az egyesület céljaival egyetért, de az egyesülethez való csatlakozás feltétele, hogy a csatlakozni kívánó konkrét tevékenységet ajánljon fel a cél megvalósítása érdekében.
Az egyesületről bővebb információ és tevékenységük nyomon követése a www.mellettedahelyem.hu weboldalon és az egyesület Facebook oldalán keresztül lehetséges.