• Melletted a Helyem - Egyesület a koraszülött ellátásért

Koraszülöttek világnapja: fókuszban a családbarát koraszülöttellátás


Koraszülöttek világnapja: fókuszban a családbarát koraszülöttellátás

A koraszülöttek világnapjának alkalmából, november 17-én, a Melletted a helyem Egyesület kezdeményezésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) a Családok Éve program keretében 100 kengurupulóvert ajándékozott az ország koraszülött-osztályainak. Immár hagyományként 2018-ban is lila színnel világították ki a Lánchidat, amelynek budai hídfőjénél a koraszülésben érintett anyukákkal, apukákkal, gyerekekkel, orvosokkal és nővérekkel, valamint számos a téma iránt elkötelezett ismert közéleti személyiséggel kiegészülve közös énekléssel „A Te hangodat ismerem” társulata hívta fel a figyelmet a koraszülés problémájára és aktuális kérdéseire.


November 17-e a koraszülöttek világnapja, 2018 pedig a családok éve, ezért a koraszülöttek ellátását segítő Melletted a helyem Egyesület kezdeményezése mellé állt az Emberi Erőforrások Minisztériuma, hogy együtt hívják fel a figyelmet a családbarát koraszülöttellátás jelentőségére.


Világszerte évente 15 millió baba születik túl korán, a 37. terhességi hét előtt,  Magyarországon pedig minden tizedik csecsemő koraszülöttként látja meg a napvilágot. Számos módszer segít abban, hogy hatékonyabban elkerülhessük a rövid és hosszú távú nehézségeket, illetve a maradandó károsodásokat. A fejlett eszközparkkal ellátott koraszülött egységek, az innovatív technológiák mellett a családbarát megközelítések és módszerek kiemelt jelentőségűek. A családbarát koraszülöttellátás a kicsik életének minőségét alapvetően meghatározó tényezők javításával sokkal barátságosabb, stresszmentesebb, a fejlődésüket jobban elősegítő környezetet teremt.

A családbarát ellátás egyik kulcspontja, a kengurumódszerA családbarát ellátás egyik kulcspontja, a kengurumódszer rövid és hosszabb távon is számos pozitív élettani hatást gyakorol a koraszülöttek ellátására: segítségével az anya és az apa egyfajta „élő inkubátorként” biztosítja a baba számára a megfelelő környezetet. A koraszülöttek életében még nagyobb jelentőséggel bíró, egyenesen életmentő anyatejes táplálásban is nagy szerepe van a családbarát szemléletnek, illetve a kenguru-módszernek. A családbarát megközelítésű koraszülött osztályokon az édesanyák, illetve a család a baba mellett lehetnek, így a lelki támogatásnak és kenguruzásnak köszönhetően bizonyítottan jobban gyarapszik az anya szervezete által termelt anyatej mennyisége is. Fontos tehát hangsúlyozni a „koraszülött család” egységének tiszteletben tartását és a családbarát koraszülöttellátás jelentőségét, a PIC-eken az apák, valamint a szülők együttes jelenlétének korlátozások nélküli elfogadását.

Az idei évben a koraszülöttek világnapja alkalmából a Melletted a helyem Egyesület kezdeményezésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Családok éve program keretében 100 darab kengurupulóverrel támogatja a koraszülöttek életében e nagyon fontos módszer mind szélesebb körű elterjedését, amelyeket országosan 20 koraszülött intenzív osztálynak adományoz.
A kengurupulóvereket Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár és Dr. Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár adta át Dr. Nádor Csaba, neonatológus főorvosnak, a Melletted a helyem Egyesület elnökének, amelyeket mielőbb eljuttatnak az ország koraszülött-osztályaira.

 

 

A EMMI azért állt a kezdeményezés mellé, mert céljai közé tartozik, hogy a társadalomban megerősítse a családbarát értékrendet és szemléletet, hogy Magyarország családbarát ország legyen. A Családok éve a családbarát szemléletmód megerősítése révén a fiatalokat arra bátorítja, hogy merjenek egymás mellett elköteleződni, vállalják a családos életet.

Dr. Nádor Csaba, neonatológus főorvos szerint

"a kenguruzás közben a koraszülött babák gyógyulnak. A módszer segíti a stabilabb szívműködés és légzést, hosszabb nyugodt alvási periódusokat biztosít ezzel támogatja a babák fejlődését. A kenguruztatott koraszülöttek súlygyarapodása gyorsabb, ami azzal magyarázható, hogy édesanyjuk, édesapjuk mellkasán stresszmentes környezetben pihenhetnek, energiájuk nagyobb hányadát fordíthatják a fejlődésre A kenguruzás pozitívan hat a szülői elégedettségre is, és segíti az anyatejes táplálást is így koraszülöttek kevesebb időt töltenek a kórházban"

- mondta el, az Egyesület elnöke.

 

2018 Koraszülöttek világnapja

 A Lánchíd mellett az éneklést lila lufik színesítették, valamint sültgesztenye és tea biztosította a meghitt hangulatot. (fotó: Sztahovits Petra)

 

További információért kérjük látogasson el a www.mellettedahelyem.hu valamint a www.csaladbaratorszag.hu weboldalakra.

 

A Melletted a helyem Egyesületről
A 2015 szeptemberében alapított, a koraszülöttek körül tevékenykedőket összefogó civil egyesület, a Melletted a helyem elsőként egyesíti hazánkban a koraszülöttek körül tevékenykedő szakembereket, nővéreket, továbbá a civileket és az érintett szülőket, célja pedig a legkisebbek és hozzátartozóik szakmai támogatása és a hazai családbarát koraszülött ellátás érdekképviselete.