• Melletted a Helyem - Egyesület a koraszülött ellátásért

Szülés a koronavírus idején

Ez a Gyakran Ismételt Kérdések (GYIK) gyűjtemény azért jött létre, hogy támpontokkal szolgáljon, azonban semmiképp sem helyettesítheti a szülészorvossal, szülésznővel, védőnővel folytatott széleskörű konzultációt. Érdemes papírra vetni a GYIK olvasása közben felmerülő kérdéseket, majd a következő konzultáció során feltenni őket a szakembereknek!

 


 

Az Amerikai Szülészek és Nőgyógyászok Egyesülete (ACOG) szerint még mindig a kórházak, a kórházi szülészeti centrumok vagy az önálló akkreditált szülészeti központok a lehető legbiztonságosabb helyek a szüléshez. Az is fontos azonban, hogy elkerüljön minden olyan kockázatot, ami veszélyt jelenthet az Ön vagy újszülöttje egészségére, főleg amíg magas a koronavírus fertőzés esélye. Minden nőnek jogában áll eldönteni, hogy hol akar szülni. Ezért a legjobb, amit tehet, hogy beszél a szülésznőjével, védőnőjével vagy nőgyógyászával a szüléssel kapcsolatos terveiről és aggályairól. Ők tisztában vannak az Ön helyzetével, és képesek szakszerű tanácsokat adni.

 

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tanácsa szerint csak akkor kell császármetszést végezni, ha annak orvosilag igazolt oka van. A szülés módját egyénre kell szabni, és az anya akaratát is figyelembe kell venni a szülészeti szempontok mellett.

Még mindig nem tudjuk biztosan, hogy egy koronavírussal fertőzött anya átadhatja-e a vírust a gyermekének szülés közben. Eddig még nem találtak vírust sem magzatvíz-, sem pedig anyatej-mintákban. A szülés után azonban az újszülött megfertőződhet közvetlen érintkezés során. Eddig csak nagyon kevés újszülött tesztje lett pozitív nem sokkal a szülés után.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint, a köldökzsinór elvágásának késleltetésénél nagyon kicsi a veszélye annak, hogy az anyából kórokozók juthatnak át a magzat testébe, még abban az esetben is, ha az anya valóban fertőzött.

Szülés után azonban egy koronavírussal fertőzött anya átadhatja a vírust az újszülöttjének, közvetlen érintkezés útján. A jelenlegi ismereteink szerint a köldökzsinór nem tartalmaz koronavírust, akkor sem, ha az anya fertőzött a szülés időpontjában, éppen ezért a köldökzsinór-elvágás késleltetése lehetséges.

Az Amerikai Szülészek és Nőgyógyászok Egyesülete a következőt tanácsolja

A köldökzsinór-elvágás késleltetése még mindig lehetséges, a megfelelő klinikai védőfelszerelés viselése mellett. Habár vannak olyan szakértők, akik nem javasolják a köldökzsinór későbbi elvágását a jelen helyzetben, ennek a bizonyítékai személyes véleményen alapulnak. A jelenlegi, köldökzsinór elvágásra vonatkozó, bizonyítékokon alapuló iránymutatások továbbra is követendőek, egészen addig, amíg új bizonyítékok ennek megváltoztatását nem javasolják.

 

Szeretnénk felhívni a figyelmüket, hogy az irányelvek országról országra, és akár kórházanként is változhatnak. Azt javasoljuk, hogy a leendő szülők konzultáljanak az orvosaikkal, és hozzanak közös döntést azzal kapcsolatban, hogyan kell eljárniuk a szülőszobában és a szülés után.

Fontos észben tartani, hogy az orvosok és egészségügyi dolgozók legfőbb célja az, hogy saját maguk és a betegek számára megfelelő védelmet biztosítsanak, ezzel megelőzzék a vírus terjedését és csökkentsék a fertőzés veszélyét.

A szükséges óvintézkedések a következők

  • Ha az anya fertőzött, a kísérője vele tarthat a szülőszobába, feltéve, hogy az előírásoknak megfelelő maszkot és védőruházatot visel.
  • Ha csak a kísérő fertőzött, akkor nem lehet az anya mellett a szülés közben (csökkentve ezzel a fertőzés veszélyét). Ezt minden bizonnyal nagyon nehéz lehet elfogadni, de ez az intézkedés szükséges a szülési folyamatban részt vevők biztonsága érdekében.
  • Ha mindkét szülő fertőzött, a legtöbb klinikán a világon akkor is megpróbálják a minimumra csökkenteni a fertőzés veszélyét, így a fertőzött kísérő nem lehet jelen a szülésnél.

Kérjük Önöket, vegyék figyelembe, hogy ezek az intézkedések a betegek, az egészségügyi dolgozók és a családok egészségének érdekét szolgálják.
A hazatérés után szigorúan be kell tartani az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az UNICEF által meghatározott higiéniai óvintézkedéseket, a más családtagokkal való közvetlen érintkezés kerülendő (amíg a fertőzött személy levegőben vagy közvetlen érintkezés útján terjesztheti a vírust).

A szülők számára egyszerűen lehetetlennek tűnik megoldani, hogy ne érintkezzenek közvetlenül az újszülött gyermekükkel. Az a javaslat, hogy az újszülöttet egy külön szobában helyezzék el, így csökkentve a fertőzés veszélyét, a legtöbb esetben nem helytálló, kivéve, ha valamelyik családtag súlyosan beteg (ebben az esetben a fertőzött személyt egyébként is kórházban kezelik). Ha az anya vagy a kísérő koronavírus pozitív, akkor a lehető legkevesebbet érintkezzen a gyermekkel, és tartsa be a szigorú higiéniai előírásokat.

Egyes országokban lehetőség van arra, hogy a szülészek vagy más egészségügyi dolgozók házhoz menjenek a szülés után, kérjük, kérdezzék meg az illetékes személyeket, hogy miként kell eljárni a látogatások alkalmával.