• Melletted a Helyem - Egyesület a koraszülött ellátásért

Interjú Dr. Schill Beátával

Az elmúlt negyven évben a koraszülöttek ellátása hihetetlen gyorsan fejlődött. Ám a technikai áttörések mellett az egészen természetes gyógyítási formák is teret nyertek maguknak. Talán az egyik legfontosabb természethez visszanyúló módszer, a kenguruzás, amelynek hála rohamosan nő a koraszülöttek egészséges felnövekedésének esélye.

Hazánkban idén a Melletted a Helyem Egyesület szervezésében immár másodszor kerül sor az április 22. és május 15. közötti kenguruversenyre, amelyben reményink szerint egyre több koraszülött osztály vesz majd részt. Május 15.-én, a Kenguruzás Világnapján hirdetnek győzteseket, mind egyéni, mind osztályos kategóriában. Ám valójában a versenyen minden résztvevő, minden szülő és minden baba nyertes. Az igazi fődíjról, a kenguru módszer jótékony hatásairól Dr. Schill Beátával, a tavalyi év Aranyanyu - díj nyertesével, az ország kengurumamájával Rohr Linda beszélgetett.

R.L.: - Amikor ikerlányaim a 26. hétre érkeztek, akkor jártam először koraszülött intenzív osztályon (PIC). Fogalmam sem volt róla, mi vár ránk, hogyan történik a korababák ellátása, illetve mennyire lehetek jelen, vehetek részt ebben. Azóta már tudom, milyen szerencsések voltunk, hogy egy úgynevezett családbarát PIC-re kerültünk, ahol nemcsak, hogy ott lehettem a gyerekeim mellett, de naponta kétszer két órát a mellkasomon pihenhettek. Mi több, apukájuk is aktívan részt vehetett a mindennapokban és a kenguruzásban is. Azt szoktuk mondani, hogy az utolsó trimeszterben együtt hordtuk ki a lányokat.

S.B.: - Kenguruzás során a korababák – romantikusan fogalmazva – visszakerülnek az anya testébe, ismét szerves egységet alkotva, illetve az apa védelmező mellkasán lehetnek. Szakmailag ezt bőr-bőr vagy szőr-bőr kontaktusnak is nevezzük. Kis pelusban a babák a szülők meztelen mellkasán, stresszmentes környezetben fekszenek, lehetőleg minél hosszabb ideig, hogy minél kevesebb mozgatásnak tegyük ki őket.  Ilyenkor a gyermekek olyan ellátásban részesülnek, amelyet a legfejlettebb technológia és a legjobb szakember sem tud megadni számukra. A szülők közelsége, a hangjuk, az anya jól ismert szívhangja, mind orvosilag igazolható jótékony hatással van rájuk. Azok a babák, akikkel kenguruznak, már az intenzív osztályon nyugodtabbak, kevesebb a légzés kimaradásuk, mind neurológiailag, mind fizikálisan jobban fejlődnek. Értem ez alatt azt is, hogy a súlyuk ütemesebben növekszik, hiszen sokkal nyugodtabbak, kevesebb stressz éri őket, így az anyatej energiáját a növekedésükre fordíthatják.  A kenguruzás az anyákra is pozitívan hat, egyrészt lelkileg, másrészt testileg, így például az anyatej mennyiségét jelentősen növeli. A kengurumódszer a baba és az anya –közti kapcsolatot oda-vissza erősíti, s ugyanez igaz az apákkal kialakuló kötődésre is. Az évek során voltak igen meggyőző epizódok, amikor a nővérek kérték az anyákat, hogy gyermekükkel akár négy órán, s akár éjszaka is kenguruzzanak. A baba légzése ugyanis csak édesanyja mellkasán normalizálódott, amikor viszont az inkubátorban feküdt, folyamatosan jelzett a monitor. Az ilyen esetek fontos szerepet játszottak abban, hogy a szakmai team napról napra jobban higgyen a módszerben.

R.L.: - Nem lehetett könnyű a technológiában mélyen hívő társadalmunkban egy természetes, már-már ősinek tűnő metodikát az orvoslás napi rutinjába beépíteni. Honnan származik a kenguruzás?

S.B.: - Ellenállás  nyilván mindig van egy-egy új módszerrel szemben. De kezdjük az elején! A kolumbiai Bogotából ered a kenguruzás. 1979-ben még nem volt elegendő inkubátor az országban, a koraszülöttek életlehetőségeit így jelentősen limitálta a technika. Ekkor az újszülöttgyógyász  Martinez doktor és csapata kitalálta, hogy a babákat az anyukra „kötözik”, hogy élő inkubátorként - saját testük melegét kihasználva – ők biztosítsák koraszülött gyermekük megfelelő testhőmérsékletét. Végül a kolumbiai orvosok maguk döbbentek meg a legjobban, hogy az így ápolt koraszülöttek túlélési, sőt egészséges túlélési aránya is ugrásszerűen megnőtt. Nemrég jelent meg egy utánkövetésről szóló cikkük azokról a ma már felnőtt korababákról, akik a világ első kengurubabái voltak. Érett, intelligens és legfőképp egészséges emberekről tudtak beszámolni. Lényeg, hogy a Kolumbiában elért átütő sikernek hála a kenguruzás átszivárgott Amerikába és Európába is. Nálunk később kezdte a szakmát foglalkoztatni. Hallottunk róla, de több kifogás is felmerült: nincs elég hely az inkubátorok közt a székek számára, nincs elég idő, pluszképzést igényel, és még sorolhatnám. Én azt gondolom, hogy ezek közt egy valós felvetés van, méghozzá az egyes osztályokon a nővérek létszáma és ezzel arányos leterheltségük, minden más megoldható. Mindemellett nagyon jó, ha kényelmes székben pihenhetnek a szülők kenguruzás közben. Ezért az idei kenguruverseny bevezetőjeként szervezett futóverseny a PICikről szól, számukra gyűjtünk pénzt, hogy valamennyi PIC-ben legyenek speciális kenguruszékek.

R.L.: - Hogyan sikerült Magyarországon meghonosítani?

S.B.: - Nem tudom pontosan megmondani. 2001- ben a Schöpf-Mérei Kórházban Dr. Zubovics László vezette a koraszülött részleget, aki szakmai profizmusa mellett, szeretetteljes nyitottságáról volt híres. Az ő támogatása mellett hozzáfoghattam a témával gyakorlatban is foglalkozni. Az akkori osztályon a kezdetekkor a szakemberek közül egyedül csináltam a kenguruzást, majd később a nővérek is egyre aktívabban vettek részt benne. Egy holland pályázaton nyert támogatásnak hála idővel egyre több lelkes híve volt az osztályon a kengurumódszernek.  Mivel kevés helyünk volt, egyszerű székeken ülve kezdtünk kenguruzni, később az összecsukható, műanyag napozószékeken már hátradőlve pihenhettek a szülők. Vettem egy videókamerát is, hogy a legelejétől fogva monitorozhassuk, mi történik, hogyan reagál baba és mama az összebújásra. Fantasztikus felvételek készültek, melyeket a szülőkkel együtt visszanézve, a baba jelzéseiből sok megerősítést kaptak a jelenlétük fontosságáról. A munkánknak híre ment és egyre több konferenciára, kongresszusra hívtak meg előadni. -  Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy hallottunk arról, hogy Debrecenben is alkalmazzák a módszert.  Akkoriban Balla professzor úr osztálya egy legendás „űrbázis” volt, így 2004-2005-ben több látogatásunk is vezetett hozzájuk a Schöpf-Mérei Kórházból. Saját szemünkkel ott ugyan nem láttunk kenguruzást, számunkra azonban egyértelmű volt, hogy egy ennyire természetes és életeket mentő módszert hirdetnünk kell. – Én a Schöpf- Mereiben töltött kenguruzós, a szülőket mindenbe bevonva végigélt hetek- hónapok során, melyet az osztályunkon töltöttek, fordultam a „családozós” irány felé, s azóta is szívügyem, hogy minél több koraszülött és újszülött ellátása családbarát lehessen. Ugyanis a koraszülött babák számára a kórházban töltött idő alatt a pillanatnyi és a jövőbeli egészségük múlik azon, hogy a szülők az orvosokkal és nővérekkel, a szoptatási tanácsadóval és a takarító nénivel közösen, partnerként, alázattal és szeretettel vegyenek részt az ellátásukban és ne legyen köztük afféle hierarchikus fal. Ezt jelenti számomra a 17 éve vallott ars poeticám: A BABA A FŐNÖK.

R.L.: - Én is úgy emlékszem, hogy a koraszülött intenzív osztály, ahol a lányaim hetven napot töltöttek, egy egészen más világ volt. Össze sem lehetett hasonlítani a más kórházi részleggel. A férjemmel közösen, mind a ketten nagyon szerettük, hogy kivehettük a részünket a lányok körüli teendőkből, legyen szó inkubátorban való pelenkázásról, vérnyomásmérésről vagy magáról a kenguruzásról. Ikres anyukaként, ugye több ikres családdal is kapcsolatba kerülök, ahol a koraszülések száma jóval gyakoribb. Látom azokon az anyukákon, apukákon, akik nem családbarát PIC-re kerültek, hogy akár csak egy vagy két hetet bent töltve sokkal nagyobb sokként élték meg az inkubátoros időszakot, mint mi, akik a nap 24 órájában ott lehettünk a gyerekeink mellett.

S.B.: - Arról nem is beszélve, hogy a babák számára mekkora stresszt jelent idő előtt, hirtelen a biztonságos anyai testen kívülre kerülni, majd elválasztva lenni tőle. S ők mindig tudják, ki ér hozzájuk. Nagyon érdekes látni, hogy amikor mi orvosok nem határozott, biztos mozdulattal nyúlunk a babákhoz, azt mennyire rosszul viselik, míg a szülők úgymond annyit „bénázhatnak”, amennyit csak szeretnének. Emiatt is nagyon szeretek a szülőkkel közösen vizitelni. Illetve éppen ezért ma már egyes koraszülött osztályokon kenguruzás közben végeznek el különböző vizsgálatokat, szemészeti szűrést, ultrahangvizsgálatot, vérvételeket. A mamák testközelsége, hangja, s az anyatej ugyanis fájdalomcsillapító hatású.

R.L.: - Mi az apák szerepe? Ha jól tudom, a nem családintegráló, családbarát PIC-eken ők sokszor be sem mehetnek, vagy csak nagyon korlátozottan látogathatják koraszülött gyermeküket. Így akár hetekig, hónapokig alig látják őket.

S.B.: - Mindenképpen külön mérföldkőnek számít egy koraszülött osztály életében, amikor az apák is korlátlan bebocsátást nyernek. A kenguruzás kapcsán ráadásul a nővérek részéről több kétség is felmerül, hiszen nincsenek hozzá szokva ahhoz, hogy félmeztelen férfi testekre kisbabákat helyezzenek. Azonban az apák jelenléte több szempontból is fontos. Egyrészt a statisztikákban sajnos mi is látjuk, hogy sok koracsalád felbomlik, s a közös családi sokk az apák bevonásával enyhíthető. Az apák részéről alapvető igény, hogy gyermekükkel kialakuljon a kölcsönös kapcsolatuk, kötődésük, illetve hogy elhiggyék magukról, hogy ők is meg tudják nyugtatni kislányukat vagy kisfiukat. Fiziológiás szempontból az apák teste kenguruzáskor ugyanúgy működik, mint az anyáké, vagyis ők is felfűtik a testüket, hogy az un. termoneutrális, a baba számára ideális testhőmérsékletet biztosítsák számára. További előnyt jelent, hogy a szülei mellkasán megismerkedik azzal a flórával, ami otthon várja, vagyis az immunrendszere fel tud készülni a majdani általános környezetére.

R.L.: - Ámulatba ejtő, hogy ilyen aprónak tűnő részletek mekkora hatással vannak a koraszülöttek fejlődésére.

S.B.: - Amióta neonatológus vagyok, sokat finomodott a koraszülöttek ellátása. Ma már alig használunk gépi lélegeztetést, tápszerek helyett szinte csak anyatejet kapnak a korababák, zeneterápiás szakemberek vesznek részt a munkában és még sorolhatnám. Ami húsz évvel ezelőtt elképzelhetetlennek tűnt, napjainkban valóság. Ezeknek az újításoknak hála jelenleg egy 24. hétre született 500 gramm körüli baba is egyre nagyobb eséllyel, egészségesen nőhet fel. A pályám során előfordult példák mutatják, hogy az egy kiló alatti babákból is nagyon jó tanulók lesznek, mások csodálatos látásmóddal megáldott művészekké cseperednek vagy a természettel is szembe szálló sportolókká válnak. Szívesen visszajönnék harminc – ötven év múlva megnézni, hogy hol tart a tudomány. Az is lehet, hogy akkor már inkubátorok helyett folyadékkal teli buborékokban fognak úszkálni a koraszülöttek.