A neonatológiai ellátás robbanásszerű fejlődésével jelentős mértékben nőtt a kis súlyú koraszülöttek túlélési esélye. Napjainkban az élve születés határa a 23. terhességi hétnek megfelelő, megszületéskor életjelenségeket mutató koraszülött. A fentiek alapján könnyen megérthető, hogy azok a fontos agyfejlődési folyamatok, amelyek egy egészséges, kiviselt terhességnél méhen belül védetten zajlanak, a koraszülöttek esetében számos károsító hatásnak lehetnek kitéve.
Ezek közül az egyik legfontosabb, az agyunk méretét is meghatározó folyamat az ún. „velősödés” (myelinisatio) ami a 24. héttől kezdve a megszületést követően évekig tart. Arcunk és fejformánk jegyei egyrészt genetikusan meghatározottak, másrészt a koponya forma kialakulását az agy fejlődése, mérete is jelentős mértékben befolyásolhatja.
A koponya fejlődése során több csonttelepből alakul ki, megszületést követően az éretlen koraszülöttekben a koponyatető csontjait nem csak egyszerűen az érettekre jellemző hártyás részek választják el egymástól, hanem szinte minden csont külön tapintható. Gyakran előfordul, hogy a szülőcsatornában a koponyatető csontjai egymásra torlódnak és megszületést követően kis „lépcsőket” tapinthatunk, melyek rövid idő alatt spontán korrigálódnak. A koraszülötteknél jellemzően tapintható a kiskutacs, mely a koponyatető hátsó harmadában a nyílvarrat mentén található, a nagykutacs, mely szintén a nyílvarrat mentén, de a koponyatető elülső harmadában tapintható és nyitva van még a két oldalsó kutacs is. A kutacsok záródása a postkoncepcionális (korrigált) második évben fejeződik be, de az agyfejlődéssel párhuzamosan a koponya a varratok mentén növekszik.
A kutacsokat borító erős kötőszövetes réteg és az agyfelszínt borító folyadékréteg és hártyák teljes biztonsággal védik a fejlődő agyat. A koponyaboltozat varratainak teljes elcsontosodása 22-26 éves kor körül kezdődik. A csontosodás folyamatát szintén meghatározzák a jellemzően koraszülötteknél előforduló speciális körülmények (csont anyagcsere zavara, vitaminok, illetve ásványi anyagok elégtelensége) ami jelentős befolyással lehet a véglegesen kialakuló fejformára.
A magzati életben 3. hónap elején az embrió fej–test méretaránya 1:1, az 5. hónap elején (kb. 20. terhességi hét) ez az arány: 1:2. Az érett újszülöttet 1:3 fej–test arány jellemzi, az arckoponya és agykoponya aránya 1:8 (felnőtteknél az agykoponya teljes kialakulása után 1:2). A fenti befolyásoló tényezők, fejlődési és anatómiai sajátosságok következtében alakul a koraszülöttek fejformája, mely jellegzetesen arányaiban a testhez és az arckoponyához képest lényegesen nagyobb, hosszanti irányban kissé megnyúlt, a varratok (hártyás összeköttetések) és kutacsok (koponyacsontok közötti rombusz alakú hártyával fedett nyílások) jól tapinthatók.
A fejkörfogat növekedése az első életévben a legintenzívebb. A későbbiekben is ez a jellegzetesen hosszúkás fejforma megmarad, de arányaiban a második év végére eléri az időre születettek arányait. A koraszülöttséggel járó kedvezőtlen szövődmények, utóképek, társuló betegségek befolyásolhatják a koponya alakját. A szürkeállomány fejlődését, illetve a velősödést károsító folyamatok kisfejűséget okoznak (ilyenkor a koponya mérete jelentősen a korrigált életkori átlag alatt mérhető).
Az agyvérzést, agyhártya-gyulladást követően kialakuló vízfejűség az átlagnál nagyobb fejméretet (nagyfejűség), tátongó, elődomborodó kutacsot eredményez, a fejkörfogat növekedési üteme jóval meghaladja az átlagosan elvárt ütemet. A különböző mozgásfejlődési és tónus eloszlási zavarok is torzíthatják a koponya alakját, a kedvelt pozíció oldalán a koponyacsont ellapulhat. Gyakran ez hívja fel a figyelmet a fejlődési zavarra!
Dr. Merő Gabriella, Nyíregyháza