Advent a várakozás ideje. Ilyenkor lelkünket és szívünket felöltöztetjük ünnepi díszbe és már érezzük a karácsony közelgő melegét. A várost feldíszítik karácsonyi fényekkel, karácsonyi vásárok nyílnak és szebbnél szebb portékákat árulnak a vásárlóknak. Az emberek a lelkük mellett a lakásukat, házukat is karácsonyi díszekkel teszik varázslatossá. De van egy hely Budapesten a Hősök terétől nem messze, ahol másképp élik meg az adventi varázslatot.
A gyanútlan járókelők nem is sejtik,hogy a Rippl Rónai utcában, az emeleten milyen gigászi harcot vívnak parányi kisbabák a koraszülött intenzív osztályon.
Mikor a második kisfiam a Honvéd PIC osztályán feküdt furcsa érzés volt októberben mikulás és karácsonyi dalokat énekelni kenguruzás közben. Ugyan minden anyuka énekelte ezeket a dalokat, de nem tudtuk, hogy kl fogjuk ünnepelni az ünnepet, azt sem, hogy vajon a kisbabánk életben marad-e és megéri első karácsonyi ünnepét. De tettük a dolgunkat. Akkor és ott semmi más dolgunk nem volt mint hinni, bízni és mélyen szeretni a baábkat, értékelni minden egyes önnálló lélegzetvételt, minden csepp anyatejet. Bármi történik is.
A kisfiam extrèm koraszülöttkènt született a terhesség 28. hetében 690 grammal.
Tudtam, hogy ilyen kicsi súllyal, még nagyon sokáig fog tartani, mire választ kapunk a legfontosabb kérdésre. Vajon hazamegyünk, együtt?
Az addig eltöltött időt kellett tartalmassá tenni, és nem érdekelt minket ,hogy mi zajlik a kórház falain kívül, hogy mekkora karácsonyi akciók vannak az áruházakban vagy mi történt a hazai és nemzetközi hírekben.
Egy dolgot tudtunk, menni kell az úton, ami olyan volt mint egy katonai szolgálat. Feszített napi program kora reggel kelés és 2-3 óránként anyatej fejés, etetés,kenguruzás, pelenkázás, és persze enni kellett, zuhanyozni élni kellett. Túlélni, minden egyes hullámvölgyet és megélni minden apró előrelépést. Minden percünk bevolt osztva, ismertük a mozdulatsorokat, félelem helyett nyugalom és áldás áradt a lelkünkben. A sok kenguruzással tudtunk egy életre szoros köteléket kötnünk gyermekeinkkel .Az anyatejjel az immunrendszerüket erősítettük, a nővèri munka megtanulásával és elvégzésével a gyász, ami lelkileg megtört volna minket, nem tudott rajtunk elhatalmasodni, mert a babánkra összpontosítottunk. Amikor végre egy baba az inkubátorból kiságyba került, vagy már a hazaadás is lehetséges volt, úgy drukkoltunk egymásnak, mintha olimpiai versenyszámban küzdöttünk volna.
Az anyaváróban együtt imádkoztunk egy-egy baba állapotáanak javulásáért, a mèly pontokon próbáltunk egymásnak erőt adni és bíztatni az éppen jobban küzdő anya-apa társunkat. Egy család lettünk, akik tartottuk a lelket a másikban. Ha kiborult valaki, együtt vígasztaltuk a másikat, amikor elvesztettünk egy babát, a nővèrekkel és orvosokkal gyászoltunk. Ez a csapat ereje.
Jött a Mikulás, és meglátigatta a mi babáinkat is. Együtt díszítettük a karácsonyfát a nővérekkel, de szívünkben tudtuk , nekünk otthon a másik gyermekünknek kellene mèzeskalácsot és bejglit sütni és bejglit és együtt várni a jézuska ajándékait. A családunknak éreztük a nővéreket és az orvosokat. Lázasan kèszült mindenki ajándékokkal az osztály dolgozóinak. A csomagok roskadádig gyűltek a karácsonyfa alatt a hálás régi koraszülött PICi családoktól köszönetük jeleként. Persze ők is tudják, hogy az orvosok és nővérek munkáját lehetetlen teljesen meghálálni. Volt aki képet hozott a dicsőségfalra , vagy korababa ruhát, édességet.
Ez a hely a nyugalom szigete. Amikor egy anyuka dalra fakad máris más lesz az intenzív osztály légköre. Egyik szobából mesélő anyuka hangja szűrődik ki, míg egy másik szobában a nővérek és az orvosok teszik a dolgukat, hiszen máris érkezik egy új lakó, aki korábban érkezett meg a világra.
A koramamik is lelkesen készültek egymásnak ajándékokkal, mintha nem is kórházban lennénk, lázasan csomagoltunk és rejtegettük az ajándéokat,nehogy lebukjunk.
Együtt örültünk és sírtunk amikor búcszni kellett egymástól, de tudtuk, hogy a barátság megmarad és erős kötelék köttetett ebben a traumatikus pár hétben. Ezért kell a családbarát elláttást mindenhol bevezetni, mert egy boldog család sokkal többet tud tenni a PICi korababa gyógyulásáért néha, mint az orvosi csapat és a nővérek. Az advent első vasárnapján tervezett jótèkonysági vásár bevétele is a PICi hősök érdekeit és szüksègleteit fogja kielégíteni. Az éppen küzdő koramamiknak és korapapiknak üzenem: fantasztikus hősök vagytok, a babáitok pedig varázslatos kis emberek.