Az anyaság legcsodálatosabb része a szoptatás

Koraszülött, koraszülöttekNem is tudom, hogy hol kezdjem... talán ott, hogy anyámnak sem ment a szoptatás, szerette volna, de akkor menő volt a tápszer, a szoptatáshoz nem volt elérhető segítség. Na, de ez más történet. Számunkra ebből annyi volt fontos, hogy amikor a babánkra gondoltam már a terhességem előtt, nem éreztem az anyaság fontos részének a szoptatást. Nem is láttam soha senkit szoptatni a gyermekét. Valahogy azt gondoltam, hogy a szerencsésebbeknek megy, a többieknek meg nem. Úgy voltam vele, hogy ha a szerencsések közé tartozom menni fog, akkor boldog leszek, de ha nem, akkor sincs baj. Fogalmam nem volt róla, hogy csak kevés esetben van olyan, hogy "nem megy".

Megfogant Hanna, lelkesen jártam jógázni, szülésfelkészítőre és így utólag tudom, hogy mennyi félrevezető információ hangzott el a szoptatásról ez alatt az idő alatt (pl.: bimbóvédő, cumisüveg stb.). Egy napon Hanna úgy gondolta, hogy nem vár tovább, a 33.héten császármetszéssel érkezett. Ami szoptatás szempontól fontos, hogy nem volt aranyóra, bőrkontaktus, szinte nem is láttam, szaladtak Vele a koraszülött intenzív osztályra.


12 órát mozdulatlanul kellett töltenem a mátrixon és szülés után 30 órával láthattam először Őt, inkubátorban, tele csövekkel. Akkor már nem sírt. Nem igazán voltam képben, még szinte fel sem fogtam, hogy megszületett, és így láttam. A nővérke és a kezelőorvos mondta, hogy fontos lenne, ha kapna anyatejet. Jesszus, nekem ez akkor eszembe sem jutott. Mikor visszamentem a gyermekágyas osztályra, segítséget kértem az egyik nővértől, hogy mutassa meg, hogyan kell fejni. Kézzel fejtünk, 1csepp jött le. Elmondta, hogy 2-3 óránként próbáljam meg újra, mintha a baba velem lenne. Nekem itt valami bekattant, és azóta is tart.

Egy érzés, nem is tudom pontosan megfogalmazni : nem lehettem vele, nem érezhettem, mások gondosokdak róla. Úgy éreztem, hogy tejet KELL CSINÁLNOM, mindegy, hogy hogyan, de KELL. Elkapott valami, hogy ezt tudom most neki adni, mást nem, így 2 óránként fejtem kézzel, éjjel-nappal. A második napon már "mennyiség" gyűlt össze. a kezdő adagja 5ml volt. Én nagyon szenvedtem, féltem, hogy nem lesz tej, hogy nem lesz elég. Ma már tudom, hogy az a pici ami volt, az is bőven elég volt neki. Így Hanna 2 napos korától az én tejemet kapta. Ezt éreztem akkor a kettőnk közötti egyedüli kapocsnak.

Koraszülött, koraszülöttek


A csecsemős nővérek közül volt, aki vígasztalásképpen azt mondta, hogy ne bánkódjak a szoptatás miatt, korababa, örüljek, hogy rendben van, sokan felnőttek tápszeren. Persze ez igaz, de ott és akkor nem erre lett volna szükségem. Alig aludtam, rettegtem, hogy mikor csörög a telefon a PIC-ről, hogy valami baj van.
És nagyon akartam azt a pár csepp tejet, ha már nem ölelhetem magamhoz. Azt hiszem 7-8 napos lehetett, amikor elöszőr próbálhatott szopni. Odaadták, és fogalmam sem volt róla, hogy mit kell csinálni. Azt gondoltam, hogy ez olyan természetes dolog, majd megy magától. Zavarban voltam nagyon. Olyan kicsi és törékeny volt, a mellem meg hatalmas  a kis fejéhez képest.


A nővérek etteték azokat a babákat, akikhez nem jöttek, nem volt kapacitásuk segíteni. De valami így is összejött, a mérés után azt mondták, hogy 10ml-t szopizott. Elsőre. Akkor nem tudtam, hogy ezt mit jelent, ma azt gondolom, hogy fantasztikusan ügyes volt. Sajnos a PIC-en nem volt több lehetőségünk a szoptatásra, amire bementem, már oda volt készítve az üvegbe a tej. Egyszer kérdeztem, hogy szopizhatnánk-e, azt mondták, hogy nem tudnak segíteni. Annyit mondtak, hogy otthonra vegyünk bimbóvédőt, mert ők nagyon picik, hamar elfáradnak, azzal könnyebb lesz.

Emlékszem, milyen fura érzés volt vinni azt a pici tejet abban a hülye üvegben, valahogy olyan megalázó volt vagy szégyenteli, nem tudom miért volt ilyen érzésem. 12 naposan jöhetett végre haza velünk, ekkorra a sok fejéstől már rengeteg tejem volt, a fagyasztóba is raktuk el. Végre összebújhattunk szabadon, nem időre, nem több ember előtt. Azt hittem, hogy innentől könnyű lesz. A cicimet csak bimbővédővel tudta bekapni, de pár korty után elfáradt és elaludt. Sokat aggódtam, mert az "adagja 40ml volt".


A védőnő és a gyerekorvos megerősített, hogy nagyon fontos a szopi testi/lelki szempontból, főleg a korababáknak. Ne adjam fel, cumisüvegből csak végső esetben kapja a tejet. Csináltuk, nagyon nehéz volt, rengeteget sírtam és aggódtam, hogy nem eszik eleget, nem fog fejlődni és újra kórházba kerül. Rettegtem tőle, hogy megint el kell engednem és csövekkel kell látnom. Szopizott, volt, hogy pár perc után aludt, akkor ott ültünk órákig, majd fejnem is kellett a másik cicimből, mert az meg szét akart durrani. Gyakorlatilag jó sokáig így teltek a napjaink, szopi/fejés. A párom a legnagyobb hős-a mai napig- támogatott, bíztatott mindig a szoptatásban. Éjjel kelt Hannához ő is, amikor nagyon keveset szopizott ő adta neki a lefejt tejemet.


Aztán már nem szerettem volna az üveget, és kb. 6hetesen elhagytuk. Ekkor még nem hallottam a cumizavarról, így utólag végtelenül hálás vagyok, hogy nem alakult ki az üveg és a bimbóvédő ellenére sem. A bimbóvédőt nehezebben hagytuk el, nekem is biztonságot adott egy darabig és Hanna sem tudott nélküle szopni. Apránként ment, próbáltam védő nélkül kezdeni a szopit és amikor elfáradt és türelmetlen lett, akkor raktam fel és végül 4-5 hónapos kora körül teljesen elhagytuk.


Az éjszakai ébresztések elhagyása után, kizárólag és igény szerint szoptatott baba volt 7 hónapos koráig. Addigra megküzdöttünk egy szopisztrájkkal, amiről szintén nem tudtam, hogy mi. Kértem segítséget is, csak nem a legilletékesebbektől. A védőnőhöz és a gyerekorvoshoz fordultam de nem tudták megmondani, hogy mi lehet a baj, de bíztattak, hogy szoptassak.


Ezek után kezdtem el olvasgatni, keresni, informálódni a szoptatásról, pedig mennyivel könnyebb lett volna, ha ezt korábban teszem, vagy valaki segít ebben.
Elkezdtem olvasni az lll.hu-t és a facebook-on rátaláltam egy fantasztikus csoportra, ahol anyák és szakemberek segítenek, támogatják egymást. Ezeket olvasva állt össze a kép, hogy hogyan is működik a szoptatás és megerősítette azt, ahogy előtte ösztönből tettem. Azóta túl vagyok egy mellgyulladáson és volt tejkövem is, ekkor már szoptatási tanácsadó segítségét kértem. Mindkettő gyógyszerek nélkül, Hanna szopizásával megoldódótt. Álmomban sem gondoltam, hogy az anyaság egyik legcsodálatosabb része a szoptatás. A táplálás egy töredék része, olyan mély és intim kapcsolat számomra, amely felülmúlhatatlan. 27 hónapja tart, remélem, hogy még nagyon sokáig. Annyira jó lenne, ha ez megadathatna minden korababa-mama számára, hiszem, hogy a megfelelő információ és támogatás mellet, ez egyre inkább valóság lehet.