Egy másik PIC ajtó

Nem hiszek a véletlenekben. Azt gondolom, hogy az életünk egy maghatározott forgatókönyv szerint zajlik, csak mi nem ismerjük a történetünk folytatását. Nosztalgikus hangulatban vagyok. Mindjárt születésnap... Három, egyszerre... 3 év és 3 nap különbség...
9 évvel ezelőtt sikerült besétálnom Budapest egyetlen olyan kórházába, ahol nincs szülészet. Jellemző  Nem voltam jól, nagyon feszült a hasam. Rendszeresen, egyre gyakrabban, mint amikor felfújják a vérnyomásmérőt.

Visszatekintve azt gondolom, a nem szülész orvosok félnek a terhes nőktől. Mert a zsúfolt sürgősségi osztályon rögtön kerítettek nekem orvost, pár perc múlva már jó kezekben voltam. Hahh, a közhelyes "gyerekkel vagyok" szöveg működött. Amikor láttam, hogy aggódnak, én is elkezdtem aggódni... Nagyon korán van, 22. hét 6 nap. De már 300-300 g-nak mérték őket, az számít, ugye? Ma már azt is tudom, hogy boldogok a tudatlanok... Tovább kell küldeniük, mert itt nincs szülészet. Hívják a mentőt. A gyerekek azt gondolják, milyen izgi szirénázó mentőautóban száguldani... Nem az. Rettegtem. Hogy meghalnak. Hogy nem ismerem meg őket soha. Megérkeztünk a szülőszobára, ahol a nagy nyüzsgésben csak azt hallottam ki: "Gemini??? Ezt nem mondták! Csak egy hely van a PIC-ben!" Nem mintha 22 hetesen bárki foglalkozott volna velük... Agykontroll, kommunikáljunk a magzatokkal. Halljátok, nincs hely, nem jöttök ki! Kész-passz, mert azt mondtam! Én vagyok az anyátok! Amit mondok, úgy lesz! Majd ha meleg lesz. Januárban nincs az. Értitek? Értették... Mondjuk segített a cirka 250 db injekció, amit kaptam méhlazítóként. Meg a tüdőérlelő. Meg a magnézium. Nyertünk időt, nem keveset. Aztán nem volt megállás. 33. hét 6. nap. Emlékszem a gyermekorvosra, aki éppen az Ambu-ballont próbálta ki, készült az élesztésre, amikor betoltak a műtőbe. Akkor voltam először nyugodt. Hogy jó kezekben lesznek. Pedig az osztályvezető főorvos nagyon fiatal volt. Minden reggel elsétált a megbeszélésre a szobám ablaka mellett, és mindig néztem, hogy őőő az osztályvezető? Tényleg? (Azóta a Ő a főnököm!  )Milyen szakmai munka folyhat itt? :-D Hát, magas szintű.... A legjobb.... Nem a kor számít, hanem az emberség, a támogatás. Bár akkor még nagy szigor volt, 2. nap láttam őket, foghattam meg a kezüket. 4. nap kaptam kézbe a fiamat. Annyira kicsi volt, annyira törékeny... Én láttam csak annak, a nővérek "táppénzcsaló" 33 hetesnek hívták őket  De nekem akkor is kicsik voltak, elvesztek a kezemben. Emlékszem, hogy időre mentem etetni, és mivel nagyon aluszékonyak voltak, a főorvosi vizit miatt nem engedték, hogy megetessem a fiam. Egész délután sírtam miatta... Hogy még csak meg sem etethetem. Tudom, hogy hülyeség, meg a hormonok stb. De máig tisztán emlékszem rá. Remélem, csuklottak a viziten!
Aztán 2 évvel később elkezdtem ezen az osztályon dolgozni. Más hozzáállás, modernebb szemlélet, kengurugondozás, a szülőket beengedték a babák mellé bármikor! És ekkor bekopogtatott a 3. ;-) És pontosan ugyanúgy zajlott a forgatókönyvünk, mint 3 évvel korábban. Január elsejét a szülőszobán kezdtük. Akkor még 3 nap után meg tudtunk lógni, de 3 hét múlva ismét 3 hónapra "rács mögé" kerültem. Komoly rizikófaktort jelentett az egészségügyi dolgozó cím  Meg 25. hetesen rendszeres fájások, lehet, ez inkább... Tűpárna voltam ismét. De kibírtuk. A szusi-partyig. 36 hetesen a  főnököm kilopott a kolléganőm lakásavatójára. Mert hát már 36. hét az jó. Nem ettem szusit  Mert fájt a hasam. Nem hitték el. Mértem az időt. 8 percenként... Rendszeresen... Reggel már elhitték  Jó lesz, újszülött osztály, 3 nap után hazamehetünk! Nem mentünk... Légzészavar, légzéstámogatás, oxigénigény, mentővel Kardiológiai Intézetben kivizsgálás. Hiába, igényelte a törődést, mint a "nagyok".
33. és 36. hét. A komoly dolgokat megúsztuk. De ki mit nevez komolynak? Erről most nem mesélek... Teher alatt nő a pálma. Én lassan óriás leszek  Egy dolgot csinálnék másként, ha a 9 évvel ezelőtti énemre gondolok: jobban kiállnék a jogaimért. A kapcsolattartásért. Nem napi kétszer. Egész nap akarnám látni őket. Kivenni, kenguruzni, szoptatni, ellátni, fürdetni. Hallani, hogy sírnak. Csak nézni, fogni a kezüket, tudatni, hogy itt vagyok...   A kicsi mindezt megkapta, meghálálta. Mi lett volna, ha....