• Melletted a Helyem - Egyesület a koraszülött ellátásért

Elvették tőlem a kisfiam, 25 dekán múlt a boldogság

2250 grammal született a kisfiam...25 dkg hiányzott hozzá hogy megkaphassam. 25 dkg-on múlt a boldogság.  Születésekor rögtön felsírt, 10-es APGAR, teljesen egészséges. Testvérem, aki asszisztált a műtéten, hallotta hogy azon tanakodnak, hogy mi legyen. A gyerek teljesen egészséges volt, a szív és az ész azt mondta volna, hogy kerüljön az anyukájához. De a szabály, szabály, és Magyarországon különösen szeretnek bürokratikus szabályokba kapaszkodni értelmetlenségig az emberek. Megértettem volna ha beteg, ha lélegeztetése szorul, de így...

Semmi értelme nem volt szenvedéseinknek.

Már előre rettegtem, hogy kisebb lesz, mint a szabály. Főleg úgy, hogy ki volt erőltetve a 37. heti szülésindítás.

Hányszor sírtam a « Hazajön a baba Hadas Krisztával » műsoron. Hányszor képzeltem el, hogy micsoda öröm lesz amikor a kezembe adják, amikor először mellre tehetem. Értelmetlen szabálykövetésből egy olyan dolgot vettek el tőlünk, ami nem pótolható.

A születés csodáját, az első találkozást.

Ami osztályrészül jutott, az olyan rideg volt, olyan emberten...

Rögtön felvitték a PICre, bepólyálták.

Én este mehettem meglátogatni, kézfertőtlenítés, szájmaszk. A férjem hozzáért a kiságy széléhez, ahogy a baba fölé hajolt örömtől könnyes szemmel. Ráordítottak ,hogy egy lépés távolság, vagy ki lesz zavarva.  Egyszerre anyuka és apuka nem tartózkodhatott bent, ezért úgy nézett ki, hogy amíg egyikünk állt a kiságy mellett, addig a másik a folyosóról nézhette.... családias nem igaz? 

3 szobával arrébb kaptam szobát. Folyamatosan hallottam a babasírást, az osztályon még két másik baba volt inkubátorban, így nagy a valószínűsége hogy a Petike sírt. Megőrültem a tehetetlenségtől hogy mekkora örömmel mentem volna felvenni, megnyugtatni és nem tehettem. Nem ilyen születést képzeltem neki. Nem olyan első napot, hogy nincs ott az anyukája, hogy nem reagálnak a sírására, hogy azt tapasztalja világban először, hogy fél, fáj és egyedül van. Az osztályon borzasztó undok és túlterhelt nővérek voltak. Naponta ötször látogathattam. A második napon branült szúrtak be a fejébe. Persze nem voltam ott, nem nyújthattam semmiféle támaszt neki, amikor fájdalom érte először, az anyukája hasából kibújva. Cukros vízezték, tápszerezték. Ha sírt nem vették fel. Sokszor hallom vígaszként hogy nem emlékszik rá.... DE ÉN IGEN.

Emlékszem a férjem sértett szemére amikor ráordítottak, amiért hozzáért a kiságy széléhez.

Emlékszem a szoptatási kísérletekre. Kaptam fél órát és egy kerti széket, majd magamra hagytak. Hatalmas melleim vannak, alapból nagyon nehéz volt a mellre tétel. Ülve egyáltalán nem sikerült szoptatni.

Kiabáltam hogy segítsenek.

" Mindjárt! "Mondta, de nem jött segítség.  Majd,amikor jött, megmérte és azt mondta egy grammot se szopott majd következőre próbálja meg anyuka!

Aztán betápszerezte, akkor azért nem szopizott . Nem értem hogy szoptatás előtt miért kellett tápszert adni neki? Ha vittem lefejt tejet akkor se adták neki oda rögtön,mert sterilizálják és újra tápszer adtak, amit kibukott. 

Végül besárgult és aluszékonnyá vált. Volt hogy egyáltalán nem tudtam felkelteni a fél óra alatt, és segítséget se kaptam. Amikor jött újra a nővér, lefitymálóan mondta, hogy semmit nem  szopott, következőre csípkedjem meg az arcát,  ha bealszik.

Hiába voltak megadva látogatási időpontok nagyon sokszor később engedtek be, ott várakoztam a folyosón hosszú-hosszú perceket.

Amikor végre beengedtek akkor is folyamatosan ment a beszólás.

" Anyuuuuuuuukkkkka én megértem hogy maga szereti ezt a gyereket, de higyje el, most az lenne neki a legjobb ha nem zaklatja. Ezt a szerencsétlen gyereket egész délelőtt vizsgálták, pihennie kell, nem a zaklatás". Mondtam, hogy nem fogom zaklatni, amire egy gúnyos mosoly volt a válasz. Némán ültem csak mellette. Egyszer felvetettem, hogy ha bármi probléma van, ha segítség kell ,vagy etetni kell ,ha szoptatás kell ,nyugodtan szóljanak, 3 szobával arrébb vagyok, nagyon szívesen segítek. Válasz: nem olvasta a házirendet anyuka?

Az összes maradék időben amíg nem látogathattam, örült módon fejtem. Úgy éreztem közvetetten így tudok gondoskodni róla, így tudom elérni azt hogy nőjjön és elmehessünk ebből a pokolból. Másokat is hasonló módon kinoztak. Volt egy Anyuka aki sírt ,mert fél óra alatt csak az egyik babáját nézhette meg ,a másikat nem . Még rá is szóltak hogy ezért sír???

Nem tudom minek köszönhető, de valószínűleg annyira az agyunkra ment hogy folyamatosan és erőszakosan bent voltam a gyerekemnél, akivel amúgy nem tudtak mit kezdeni, és hála áldásos tevékenységüknek, etetési nehézsége lett és besárgult, de találtak nekünk "hizlalda" kórházt, és annak ellenére elengedtek engem is hogy császár után öt napot általában bent kell feküdni. Ez a hely a Madarász utcai kórház volt ami a feloldozást jelentette.