Két éve a lányok első karácsonyát a koraszülött intenzíven ünnepeltük. Igen, ünnepeltük. Tudom, tudom, ellentmondásosan hangzik, hiszen aggódnunk kellett volna minden bent töltött napon és azután is. Valahogy mégsem tudtunk nem örülni az első közös karácsonyunknak. Félretettünk minden mást. Nem mentünk vidéki rokonokhoz, nem vettünk részt céges karácsonyi partykon, nem töltöttünk napokat dekorációval, nem állítottunk fát, nem sütöttünk, nem főztünk, sőt még a nagytakarítás is elmaradt. A magunk módján egy igen csendes, ám annál bensőségesebb karácsonyt és szilvesztert éltünk meg a férjemmel, az ikrek inkubátorai felett.
Valójában már Mikuláskor elkezdtünk rá készülni. A férjem vett mini, plüss rénszarvasokat a csöppeknek (mert elérzékenyült vásárlás közben), a nővérek pedig hagyták, hogy a légzéstámogató gép állványára felakasszuk őket.
Hogy átérezzék a karácsonyi ízvilágot, hihetetlen mennyiségű csokoládét és mandarint ettem Télapótól Jézuskáig, hátha megérzik az anyatejben a változást. Még ha gyomorszondán is táplálták őket és így törekvésem nem sokat ért, valahogy akkor is jól esett a gondolat (meg a csokoládé).
A higiénés előírások miatt ugyan még nem mesélhettünk nekik könyvekből, de magunktól annál többet. Felelevenítettük az első közös karácsonyunkat, mint pár, elmeséltük a már berögzült nagycsaládi szokásokat, amin majd nekik is részt-kell-venniük, elmondtuk, hogy a nagyszülők, nagynénik és nagybácsik milyen nagyon várják őket. Ahányszor csak tehettük, kenguruztunk velük, hogy bőr bőrt érintve igazán közel, tényleg együtt legyen a család. Még szilveszterkor is úgy mentünk át 2014-ből 2015-be, hogy éjfélkor mindkét lány a mellkasomon szuszogott. Hogy ne mondjam: állati kenguruzós csajpartyt csaptunk.
De ami mindezeknél is sokkal fontosabb volt, ami valójában megelevenítette számunkra azokat a csodás karácsonyokat, amiket mi is magunkban hordunk gyerekkorunkból, az a zene volt. Koraanyu és koraapu lévén az utolsó trimesztert a PICen töltöttük, és nem gyerekdalokat tanulva otthon, ahogy azt terveztük. Viszont az énekek, amik az adventi időszak alatt minden más évben általában a könyökünkön jöttek már ki, akkor üdítően köszöntek be hozzánk. Jött a karácsony és mi felismertük, hogy tudunk mit énekelni. Vannak szövegek és dallamok, amiket jól ismerünk. És bár egyikünk sem Michael Bublé, vagy Frank Sinatra, hogy Mariah Carey-t ne is említsem, a „hirtelen jött” énektudásunkon felbuzdulva derűsen és lelkesen dalolásztunk a lányoknak. Ma ezek a hamisan szóló és nevetésekkel tarkított Mennyből az angyal-ok a legszebb emlékeim az első karácsonyunkról.
A zenének köszönhetően egy hónappal a lányok sürgős érkezése után a maradék szorongás is feloldódott bennünk. Emma és Izabel egyre kiegyensúlyozottabban fejlődött. Mert a mi hangunkat már ismerték, kiváltképp olyannak ismerték, amit az éneklésünk alatt hallhattak: vidámnak és biztonságosnak.
Ezért is nagyon örülök, hogy már tíz hazai PIC-en lehet énekelni a Te hangodat ismerem programmal. A „Te hangodat ismerem” program az elmúlt két évben egyre több baba, anya és apa kórházi életén könnyített, hiszen segít a mély kapcsolat kialakításában, segít a szülői félelmek elhessegetésében, javítja a babák légzését és harmonizálja a pulzusukat - akkor is, ha ez utóbbi hihetetlenül hangzik.
Az alábbi videó koraszülők összefogásának eredménye, költségmentesen készült. Azoknak a szülőknek munkája, akik saját tapasztalataik alapján tudják, mennyire fontos törekvésről van szó. Céljuk vele, pedig, hogy adományokat gyűjtsenek olyan praktikus kiadásokra, mint további zeneterapeuták képzése, valamint a zenepedagógusok utazási költségeinek fedezése a kórházak közt.
Kellemes ünnepeket PIC-en innen és túl!