Rita vagyok, a kisfiam Ádám 2013. május 8.án, 31+2-re, 1490g 42 cm-el. Toxémia miatt kellett császármetszést végezni, és fontos tényező, hogy véralvadásgátlót kellett szúrnom a terhesség alatt, mert 6 hetesen volt egy mélyvénás trombózisom. (Jómagam gyógytornász vagyok. :) A Honvéd kórházba vitt a mentő, most már azt mondom, szerencsére. Megtettek mindent, hogy bent tartsák a fiamat, de az én állapotom annyira leromlott, hogy a műtét mellett döntöttek, ő teljesen rendben volt.
A műtét után ő a PIC-re, én az intenzív osztályra kerültem. Ott 2 napot töltöttem, de utóbb kiderült, kicsit hamar kerültem le az osztályra. Már az intenzíven annyit mondtak, hogy ha van erőm hozzá, időnként masszírozzam a mellemet és a mellbimbót, hogy kezdjen termelődni a tej. Ezt, amennyire tudtam, csináltam is.
Miután a terhespatológiára kerültem, elég gyenge voltam még, 3. nap tudott levinni a párom a fiamhoz a PIC-re, ott abszolút pártolják a kenguruzást, így amennyit bírtam, vele voltam. (Nem bírtam túl jól, nagyon gyenge voltam).
Végül kiderült, azért voltam gyenge, mert a hasfalamba véreztem, kb. a fele vérem oda került, így 4 egység vért kaptam a 7. napon. Akkorra már volt néhány csepp tejem. Ezt annak köszönhetem, hogy még a 2.napon odajött az ágyamhoz a csecsemőosztály főnővére, aki a szoptatási tanácsadó is volt, és megmutatta a kézi fejést, és hozott ! 2 elektromos mellszívót is, hogy kipróbáljuk, melyikkel tudjuk a tejet "kicsalogatni". :)
Végül a kézi fejés vált be. Eleinte nagyon el voltam keseredve, hogy csak kevéske a tej, de a szobatársaim, és a nővérek is bíztattak, hogy be fog indulni, igazuk is lett. Ameddig nem volt tejem, másik anyuka tejét kapta a fiam. :)
Mikor az állapotom rendeződött, és már 3 óránként le tudtam járni a fiamhoz, kikerült az inkubátorból, addigra rendesen megindult a tej, annyira, hogy maradt rengeteg felesleges, amit fagyasztva hazahoztunk. (végül 17 liter került a hűtőbe, amit később megkapott).
Nagyon rosszul tudott szopizni, keveseket evett, még az utolsó napokon is kapott szondán pótlást, de amint hazakerültünk 5 hét után, igény szerint szoptattam, és így elkezdett jóllakni. :)
Kapott később tápszert és junior tejitalt is, de 8 hónapig szopott ciciből, és még 1,5 hónapig kapta a fagyasztott tejet.