• Melletted a Helyem - Egyesület a koraszülött ellátásért

Gyermekápolók XVI. Országos Kongresszusa

2022. október 7-8. Szolnokon került megrendezésre a Gyermekápolók XVI. Országos Kongresszusa. Nagy várakozás előzte meg a rendezvény lebonyolítását, hiszen a járványügyi helyzet miatt két évet kellett várnunk a megvalósulásra.

154 Fő regisztrált résztvevő részvételével az ország minden pontjáról érkeztek a szakemberek.

Szervezőként az volt a célunk, hogy szakmailag és emberileg is feltöltődve távozzanak Szolnokról vendégeink. 9 standon számtalan újdonsággal ás szolgáltatással találkozhattak az érdeklődők. Emellett támogatóink segítségével igyekeztünk színvonalas és igényes ellátást, feltöltődést biztosítani.

A helyszín a Tiszaliget Garden Hotel elegáns szolgáltatását a gyönyörű időjárás tette még szebbé.

A két nap alatt 27 előadás hangzott el felkért előadók tolmácsolásában. Több előadás hangzott el a koraszülött ellátás témakörében, amelyet a résztvevők, így munkatársaim is örömmel, érdeklődve kísértek figyelemmel. A konferencia hozzájárult ahhoz, hogy megerősítést kapjanak, érdemes nyitottnak lenni a változásokra. Osztályunk célkitűzése a kor igényeinek megfelelő, szakmailag igényes és színvonalas PIC működtetése.

A változás folyamatában vagyunk. A Koraszülött Világnap alkalmából a 0-24 tábla kihelyezését tervezzük. Fine képzés, helyi továbbképzések és a gyermekápolói konferencia elismert szakembereinek iránymutatása hozzájárul terveink megvalósításához. A Melletted a helyem Egyesületet Afonyiné Kaló Tünde és Nagy Lívia, az Egyesület alelnökei képviselték, előadásaikban kiemelve a családbarát koraszülött ellátás fontosságát szülői és szakdolgozói oldalról.

Nagy Lívia „Az inkubátor 2 oldala: a PIC nővér erőforrása, a “semmittevő” szülő” című előadásában kiemelte, hogy a koraszülött osztály minőségi munkája alapvetően a minőségi ápoláson, vagyis a nővérek hozzáértésen és a babákra fordítható kellő időn múlik.

Nagy Lívia

De vajon napjainkban, amikor rendkívül kevés szakképzett nővér dolgozik a PIC-ekben vajon hány percet tölt el egy gyermek ellátásával, egy 12 órás műszakban az ápoló, amelybe bele kell, hogy számoljuk a dokumentációs feladatait, valamint az ápoló saját szükségleteinek kielégítését is? Mit tehetünk, hogy megkönnyítsük a munkájukat? Továbbra is lényeges feladat az ápolók képzése, ami egy fontos és logikus megoldásnak tűnik.

De mi lenne, ha a szülőkre is gyógyszerként tekintenénk?

Mi az, amit egy szülő a PIC-en nem tud megcsinálni, de hazaadást követően mindenki elvár tőle és komoly gondozási perceket nyerne vele az ápoló?

Afonyiné Kaló Tünde „A családközpontú ellátás megvalósulási lehetőségei a PIC-ben” című előadásában bemutatta, hogy milyen hatások érték az elmúlt években, ezek mennyire tudták formálni, átalakítani a koraszülött ellátással kapcsolatos szemléletét és nézőpontját.

Afonyiné Kaló Tünde

Az előadásában hangsúlyozta, a családközpontú ellátás megteremtésének elengedhetetlen része a környezeti tényezők megvalósulásán túl, az ellátó személyzet szemléletének módosulása. Alapvető feltétele ennek az a felismerés, hogy a szülő többé nem külső szemlélője gyermeke ápolásának, hanem részesévé válik a baba mindennapi ellátásának a PIC osztályon. A szülők partnerként vannak jelen a gyógyítás folyamatában, megfigyelik, észlelik, megtanulják gyermekük jelzéseit. Magyarországon az elmúlt években számos támogatás érkezett a családbarát szülészeti osztályok és ennek kapcsán a PIC Osztályok infrastruktúrális átalakítására, oktatásra, képzésre.

A konferencia részeként a résztvevők ellátogathattak kórházunk gyermekosztályára és PIC részlegére. Öröm volt látni, már az érkezéskor, hogy mennyire mosolygós és baráti volt a találkozás. Éreztük, hogy szükségünk volt erre a programra.
A kongresszusi vándor babát Székesfehérvárnak adtuk át. Két év múlva, mint szervezők látják vendégül a szakembereket.

 

 

A fotókat készítette: Bíró Tamás


Keresés





Támogasd Őket, támogass bennünket!