A Melletted a Helyem Egyesület ebben az évben is meghirdeti az ország valamennyi Perinatális Intenzív Centruma között a Kenguruzás Világnapja alkalmából, a már hagyományosnak számító kenguruversenyét.
A világjárvány miatt kialakult időszakban sem feledkezhetünk meg a legkisebbekről, akik életük első óráit a PIC osztályokon kezdik el.
Ebben a nehéz élethelyzetben nekünk ellátóknak kötelességünk biztosítani az anya-baba páros háborítatlan együttlétének lehetőségét, melynek egyik feltétele a szülői jelenlét megléte, mellyel többek között csökkenthetjük a szeparáció okozta stressz negatív hatásait a PICik-re.
Ezért, most még fontosabb a koraszülött ellátásban ma már evidenciának számító bőr-bőr kontaktus "kengurugondozás" biztosítása a PIC osztályokon.

A kenguru versenyt 2020. május 04 - 11. között rendezzük meg.
A versenyben az 1500 gramm alatti súllyal született PICik nevezhetnek!
A kenguruversenybe beregisztrált szülők naponta tölthetik fel a kenguruzás időtartamát.
A szülők fénykép beküldésével tudják megmutatni, hogyan valósul meg az adott PIC-ben a kenguruzás.
Lényeges, hogy a szülők nevezzék meg hol készült a kép, és járuljanak hozzá a kép felhasználásához (ez a versenyben való részvétel feltétele).
Fontos a baba adatainak pontos rögzítése, mikor született, hányadik hétre, milyen súllyal.
Ebben az évben május 12-14 között egy 5 tagú zsűri fogja eldönteni kik valósították meg legügyesebben és legszakszerűbben a kengurugondozást.
A zsűritagok között: Édesanya, Édesapa, nővér, orvos és a "KenguruMama" is ott lesz.
Eredményhirdetés
2020. május 15-én
Díjak
Az első három helyezett PIC osztály pénzjutalomban részesül.
Reméljük minél többen részt vesztek az idei évben, a rendkívüli helyzet ellenére is a kenguruversenyben.
A részletes szabályzat hétfőtől a Melletted a helyem Egyesület honlapján (mellettedahelyem.hu) megtekinthető.
Jó egészséget, hosszú, békés kenguruórákat és kitartást kívánunk!
Hajrá PICik!
Afonyiné Kaló Tünde
alelnök
Melletted a helyem Egyesület