• Melletted a Helyem - Egyesület a koraszülött ellátásért

Pusztán Mi és a Neonatológia - Összefoglaló

Három napra érkeztünk Sarlóspusztára a Club Hotelbe, hogy megkíséreljünk valamit, amire ebben a formában Magyarországon még nem volt példa: hogy két és fél napig segítsük az ország (majdnem) összes PIC osztályáról érkezett ápolókat saját testi-lelki feltöltődésükben, kommunikációs és feszültségkezelési készségeik fejlesztésében, valamint a békés és hatékony együttműködés útjainak tanulásában.

A tavalyi évben hasonló keretek között, de más koncepcióval megvalósulhatott már egy program neonatológus szakorvosoknak - szintén a Melletted a Helyem Egyesület és a Magyar Neonatológiai Társaság (MAGNET) közös szervezésében. Az idei programot Illés Szilvia klinikai szakpszichológus, Dr. Tálosi Gyula és Dr. Nádor Csaba szervezte, a megvalósításban pedig részt vett Illés Szilvia mellett Knyihár Anna klinikai szakpszichológus, valamint Csiki Andrea és Gross-Wallinger Dorottya diplomás ápolók.

 

A program első óráinak gyakorlatai arra fókuszáltak, hogy az ország különböző részeiből érkezett ápolók között egymás megismerése után őszinte, oldott légkör alakulhasson ki, mely aztán lehetőséget adott az élménymegosztásra és a közös pszichológiai munkára, fejlődésre.


A program rövid előadásokból, ezekhez kapcsolódó saját élményű- és készségfejlesztő gyakorlatokból, valamint tematikus beszélgetésekből állt, melyekben mindvégig az élményszerűségen és a gyakorlati alkalmazhatóságon volt a fókusz. A résztvevők aktívan, nagy odafigyeléssel vettek részt a tréningen, fontos felismerésekkel, közösségi élményekkel és a megélt érzések széles palettájával gazdagodtak a közösen sírva nevetéstől a könnyes meghatódásig.

A program tematikáját tekintve foglalkoztunk a nehéz helyzetek feldolgozásával, a szorongás kezeléssel, valamint azzal, hogy miként segítheti a mindennapjainkat a Mindfulness, vagyis a Jelentudatosság gyakorlata. Emellett beszéltünk a traumák és krízisek lelki következményeiről és azok kezelési lehetőségeiről, a nehézségekkel való megküzdésről, ezzel kapcsolatban a reziliencia fogalmát is körbejártuk. Hallgattunk előadást az asszertív kommunikációról, melyet rögtön a gyakorlati alkalmazást segítő gyakorlatok követtek. Ránéztünk az előítéletek témájára, emellett azok tudatosításának és kezelésének lehetőségeire is. Foglalkoztunk az ellátás során jelentkező konfliktusok felismerésével, és a konfrontáció esetén alkalmazandó kommunikációval. Kiemelt helyett kapott a programban a kiégés témája, mely a hazai ápolók rendkívül magas hányadát érinti. A résztvevők az érintettségük mértékének megfelelő megoldási stratégiák kidolgozásában is kaptak segítséget. 

Hosszan foglalkoztunk a fentiek mellett a munkahelyi bántalmazó kommunikáció és bullying témakörével, valamint ezek ellátásra gyakorolt hatásaival. Mint kiderült, igen kevés olyan intézmény van ma az országban, ahol kiépült rendszer védi a munkavállalókat a bántalmazástól, illetve nem könnyű olyan szakdolgozót találni, akit munkája során valamely ponton ne bántalmazott volna egy munkatársa, vagy felettese. Ezen élmények feldolgozására, és a jövőbeli megelőzési lehetőségeire is igyekeztünk időt szakítani.


A fenti szakmai tartalmakon kívül részünk volt rengeteg nevetésben, hosszú, mély beszélgetésekben, kirándultunk a Betyárdombi tanösvényen, wellnesseltünk, ismerkedtünk a hotel területén kialakított hatalmas lovardában lakó gyönyörű lovakkal, jókat ettünk, egyszóval kikapcsolódásra is volt lehetőség.


Új ismeretségek születtek, rengeteg tapasztalat cserélt gazdát, és számolatlan élménnyel lettünk gazdagabbak ugyanúgy előadóként és segítőként, mint résztvevőként.

A tréning végén több résztvevő megfogalmazta, hogy a workshop számára olyan volt „mint egy kiszáradóban lévő virágnak a locsolás”. Bízunk benne, hogy a hatás hosszan tartó lesz, és a résztvevők elviszik saját osztályaikra a tapasztalást, hogy a mentálhigiéné javítására fordított idő sokszorosan megtérül, és mind egyéni szinten mind a munkahelyi csapatmunka és ellátás szintjén kulcsfontosságú tényező.

 


Keresés





Támogasd Őket, támogass bennünket!