• Melletted a Helyem - Egyesület a koraszülött ellátásért

Hogyan NEM lettem anyatej donor... vagy mégis?

Először is szeretném leszögezni, senkit sem akarok lejáratni, és nem személyeskedés a célom, egyszerűen muszáj leírom a mai magyar valóságot az anyatej adományozásával kapcsolatban. Szeretnék rávilágítani egy hatalmas rendszerszintű problémára, amit jelent esetben még személyi inkompetencia is nehezített. Olyan igazán esszenciájában magyar ez a történet.

Már az első gyermekemmel is foglalkoztatott a gondolat, mert rengeteg tejem volt, hogy adni kellene, de a sok vizsgálat a COVID kellős közepén eltántorított tőle.
A közelmúltban második kisfiam születése kapcsán sajnos megjártuk a B.A.Z. megyei PIC-et (ez atörténet is megér egy misét) Nekik örök hála és köszönet, amiért megmentették Matyi életét!

Szóval az inkubátor mellett eltöltött 2 hét egy része a fejéssel telt el, akkor Matyi kb. 2 dl tejet igényelt szondán keresztül naponta, nekem pedig volt 1,3 liter tejem naponta. Ez azért elég jelentős különbség, ezért eldöntöttem most itt az ideje, nehezen, kicentizve de végig járom a donorrá válás procedúráját.

Háziorvosi beutalók, igazolás, hogy nincs fertőző- és bőrbetegségem, friss mellkasfelvétel (tüdőszűrés), és külön az ÁNTSZ-be HIV szűrés és széklet vizsgálat. Na most ez úgy néz ki vidéken, (nem szeretem ezt a kifejezést, nem mindenben vagyunk ám annyira lemaradva Pesthez képest, de jobb híján ezt használom) friss császármetszéssel ezt 4 különböző helyszínen és 2 városban tudtam lebonyolítani, úgy, hogy 3 óránként mentem a kisbabámhoz az intenzívre.

Beszéltünk a B.A.Z. megyei anyatejgyűjtő állomással, ahol azt mondták ha ezt végig zongorázom és egészséges vagyok, már csak egy tejmintát kell adnunk bevizsgálásra, és mehet is a dolog. Azt az információt kaptuk, háztól viszik majd el a tejet kétnaponta. A leadott tej literenkénti ára sokkal sokkal kevesebb mint pl. Pesten, de mivel nem a pénz motivált, nem törődtem vele.

Elmondtuk, hogy 35 km-re lakunk a legközelebbi tejgyűjtő állomástól.

Nagy nehezen kb. 2 hét alatt el is készült minden eredmény (minden beutalóra rá volt írva: SÜRGŐS!, anyatej donáláshoz szükséges).
Persze megakadt az ÁNTSZ-ben is a dolog, 3 napból kettő hét lett.
Az eredményeket elküldtem az illetékes helyre, ahol hidegzuhanyként ért a hír, de azt mondta a hölgy, akivel előzőleg egyeztettünk, hogy túl messze lakom az állomástól, ezért ők átveszik a tejem, de oldjuk meg hogyan jut el hozzájuk, például vigye be egy hozzátartozó. 

Két kisgyermekem van, a fent említett 2,5 hét kórház a kicsivel így is elég megterhelő volt, ezt a plussz terhet nem voltunk hajlandóak vállalni. Az anyatej amúgy sem csak úgy folyik egy csapból, külön idő és odafigyelés míg megfelelő módon feji le és tárolja az ember. Na ezen a ponton nem kicsit akadtam ki. Teljesen mást beszéltünk meg korábban, két kicsi gyerekkel nem kevés időt és energiát fordítok rá, hogy a megfelelő higiéniai eljárások mellett lefejjem és tároljam az anyatejet, és még elvárják hogy én vigyem be nagyjából azon a költségén amit kapok érte, hát ez felháborító. 

Mindenhol azt olvasom az anyatej kincs, és adományozzunk, eddig több 10liter tej ment a lefolyóba. 
Konkrétan hülyének néztek, mert másnap csörgött a telefon, hogy „hú hát mégis jönnének, igaz nem kétnaponta, csak hetente kétszer” - de azért bepróbálkoztak mennyire vagyok balek.
Biztosítottak róla, már csak egy mintavétel választ el a donorrá válástól. Gondoltam, rendben, lenyelem a békát, nem értük teszem, hanem a babákért.

 

Megállapodtunk az ügyintézővel, hogy jön hozzánk a mintáért, azt mondta saját autóval és hogy frissen fejjem le előtte a tejet (feltételeztem látni akarjta: hogyan és milyen körülmények között teszem). 
Meg is jelent egy férfi kollégával az adott reggelen, a férjem ment ki eléjük, hogy jöjjenek be nyugodtan, épp kezdeném a fejést. Befelé jövet a hölgy teljesen kiakadt, hogy a férjem levette a cipőjét és miután megkérdezte, hogy neki is le kell-e vennie azt válaszoltuk igen, legyen szíves, inkább kint maradtak a kollégájával. (Gyermekkórházból jön, mindenféle járvány közepén.

Nem evidens, hogy egy 4 hetes pici baba otthonában leveszem a kinti cipőmet?!?!?!) 

Kint vártak, de nagyon sürgős dolguk lehetett, közölték is, hogy ők erre nem érnek rá, figyeli őket a GPS és amúgy is nem ebben maradtunk, remélik, majd a jövőben jobban fogok haladni (reggel 8 óra volt). 
Elvitték a mintát kedden, pénteken jött egy mail, hogy még egy vizsgálat hiányzik, küldjem el, megtörtént. Hétfőn rákérdeztem rendben van-e a minta, jönnek-e másnap a tejért? Válasz semmi, írtam még egyszer! Jönnek a tejért? Mert fejem, készítem, időt fordítok rá, de válasz semmi.

Kedden reggel megcsörrent a telefonom óra előtt, hogy a sofőrnek nem lett leadva a cím, most látják csak a mailt, próbálják utolérni, de ebből ma nem biztos, hogy lesz valami.. 
Az ügyintéző kikérte magának, hogy azt mertem mondani mennyire nyögvenyelős ez az egész ügymenet, és nem hiszem el, hogy nem haladunk, közben meg a több 10 liter anyatej megy a csapba, ahelyett hogy menne a korababáknak. Elkezdte mondani, hogy másnak is vannak nehézségei, és Ő az elmúlt héten 6 napot dolgozott, és nem vagyok empatikus és megértő.

A fenti soraimat egy panasz email formájában elküldtem a kórház Ápolási Igazgatójának, aki foglalkozott a helyzettel, és továbbította a GYEK vezetője felé. Felvették velem a kapcsolatot, a panaszomat kivizsgálták és megállapították, hogy ekkora mennyiségű és minőségű (időközben megjött az eredmény kivételes minőségű tejről beszélünk) anyatejet csak be kellene juttatni a kórházba. 
Mégis tudják vállalni a szállítást heti 3x, és a PIC és NIC babái fogják megkapni. 
A jelenlegi anyatej feleslegem fedezi a GYEK átlagos havi tejbevételének 1/3-át!!

10 éve még éves szinten 86.000 liter anyatejet adtak a magyar édesanyák, ez mostanra 16.000-re csökkent le, nem tűnik fel senkinek hogy hahó, baj van?! 
Nem a laktáló anya kevesebb, hanem ez a bürokrácia gyakorlatilag ellehetetleníti a leadást. 
Akik anyatejjel foglalkoznak bízom benne a jövőben eredményesebben fogják végezni a munkájukat.
Mégis csak anyatejdonor lettem, de ennek tényleg ennyire körülményesnek kell lennie?!


Keresés





Támogasd Őket, támogass bennünket!