Mit jelent a bronchiolitis (hörgőcskegyulladás)?
A bronchiolitis leggyakrabban a téli hónapokban jellemző, elsősorban vírusfertőzés következtében kialakuló, a hörgőcskéket érintő tüdőbetegség. Két éves kor alatti gyermekeknél, kisfiúknál talán kicsit gyakrabban fordul elő ez a betegség. Statisztikák szerint a kórházi bentfekvések leggyakoribb oka ebben az életkorban.
A hörgőcskék gyulladását okozó bronchiolitist könnyen össze lehet téveszteni a bronhitisszel, ám két külön betegségről van szó, mely a tüdő különböző területeit érinti.
Míg a bronchitis leginkább a hörgőket, vagyis a légcsőből ágazó nagyobb ágakat érinti, és nagyobb gyermekekre, tinédzserekre, majd felnőttekre jellemző, addig a bronchiolitis az ezekből is leágazó alsó légutak: a kisebb hörgőcskék gyulladásos betegsége.
Ezek a hörgőcskék szőlőfürtszerű léghólyagocskákban végződnek, melyek felelősek a tényleges gázcseréért.

Mennyire fertőző a bronchiolitis?
A bronchiolitist általában vírusfertőzés okozza, a betegség kialakulásáért a különböző rhino-, parainfluenza- és sok más vírus mellett sajnos a leggyakrabban az RS vírus felelős. Igen fertőző betegség, a bronchiolitist okozó vírusok cseppfertőzéssel terjednek, és akár hosszú órákon keresztül képes fertőzőképességét megtartani a különböző felületeken (játék, asztal, kilincs) is.
A bronchiolitis tünetei
Az első tünetek a megfázás klasszikus tüneteihez hasonlatosak, mint az orrfolyás, orrdugulás, hőemelkedés vagy láz, majd néhány nappal ezek kialakulása után következhet a köhögés, a szapora és felületes légzés.
A gyulladás az egészen piciket - 6 hónaposnál fiatalabb csecsemőket - is érintheti, ezen belül a legveszélyesebb a volt koraszülött, tüdő és/vagy szívbetegségben szenvedő csecsemőkre nézve.
Náluk a tünetek gyakran sokkal súlyosabbak: irritabilitás, nehézlégzés, fáradékonyság, a bőr kékes - szürkés elszíneződése, végül állandó köhögés is jelentkezhet, emiatt a csecsemő nem táplálható megfelelően, így jelentősen megnőhet a kiszáradás veszélye!
Honnan tudja a gyermekorvos, hogy hörgőcskegyulladása van a gyermeknek?
A hörgőcskegyulladás diagnózisa - a legtöbb betegséghez hasonlóan - úgy állítható fel, hogy egyrészt a szülő pontosan elmondja mit tapasztalt gyermekénél, a a gyermekgyógyász pedig a fizikális vizsgálat részeként után fonendoszkóppal meghallgatja a kisgyermek tüdejét.
Más betegségek kizárása, a diagnózis pontosítása és az állapot súlyosságának megítélése miatt szükség lehet:
- mellkasröntgenre (a tüdőgyulladást kizárandó),
- pulzoximetriás mérésre (a vér oxigénszintjének monitorozása miatt).
Esetleg szükség lehet:
- víruskimutatásra PCR teszttel (a beteg kisgyermek szervezetében termelődő ellenanyag kimutatása céljából)
A bronchiolitis kezelése
Az első ellátó feladata (házi gyermekorvos, ügyelet, sürgősségi osztály orvosa) annak eldöntése, hogy milyen súlyos a betegség illetve milyen további ellátást igényel a beteg. Amennyiben elegendő az otthoni ápolás úgy külön gyógyszerre sincs szükség, hisz a vírusfertőzések jó része legfeljebb 3-5 nap alatt spontán is képes gyógyulni.
Amennyiben azonban kórházi felvétel merül fel, ott infuzió formájában folyadékpótlás történhet, nehogy a kisgyermek kiszáradjon, oxigén terápiát és párásítást kaphat maszk vagy orrszonda segítségével. Szükség lehet a kisgyermek légutaiban felgyülemlet váladék leszívására, ezzel is segítve légzését, illetve a folyamatos légúti párásítás is segíti a váladék ürülését.
Előfordul, hogy egyes esetekben különféle hörgőtágító gyógyszereket is előír a gyermekorvos, melyeket inhalálva lélegez be a gyermek, rutinszerű használatukat azonban nem támasztja alá tudományos tapasztalat.
Az antibiotikumok adására általában nincs szükség - lévén vírusok állnak a kórkép mögött, - csak akkor lehet jelentőségük, ha felmerül a bakteriális fertőzés lehetősége is.
A bronchiolitis megelőzése
A már sokszor emlegetett gyakori kézmosás, a kisgyermek körüli tárgyak rendszeres lemosása (játékok, bútorok, villanykapcsolók, kilincsek) ebben az időszakban kiemelten fontos!
Az RS vírus elleni ellenanyagot ingyenesen, oltás formájában kaphatják meg azok a gyermekek, akik a veszélyeztetett csoportba tartoznak - erről minden egyes kisgyermek szülei egyedileg kapnak tájékoztatást. A vakcina egyébként egy hónapig ad védettséget, így fontos, hogy novembertől márciusig minden hónapban megkapja a baba!
Hasznos tanácsok szülőknek!
Ne dohányozzon senki a beteg gyermekkel egy légtérben!
Fontos a gyakori szellőztetés és a levegő megfelelő páratartalma! (40-60%)
Ideális inhalátor beszerzése, amely segít a sűrű, tapadós váladék feloldásában könnyebben ürül az orrváladék.
A gyakori orrszívás mellett a tengervizes spray használata segíthet oldani a beszáradt orrváladékot!
Még szopik a baba?
Semmiképpen nem szabad felfüggeszteni a szoptatást, lehetőleg igény szerint, sokszor mellre téve - az anyatejen keresztül ráadásul antitestekhez is jut!
Kisgyermeknél sokszor kell, egy alkalommal csak kevés folyadékkal kínálni (vízzel, gyümölcslével), akár apró trükkökkel például színes szívószállal!
A függőleges testhelyzet segít a könnyebb légzésben, így vagy ölben tartva, kendőben, hordozóban tartás sokat segít a babának! Az ágybetét megemelésével is lehet segíteni a baba légzését!
A gyermek ne kerüljön kapcsolatba más beteggel, értelemszerűen ne menjen gyermekközösségbe sem, és a családtagok körülötte fokozottan ügyeljenek a higiénére (gyakori kézmosás, zsebkendőbe tüsszentés)!
Fontos tudni, hogy az RS vírus az idősebbeknél is súlyos betegséget okozhat, így nem ideális ha a nagyszülők vigyáznak a beteg gyermekre!